Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Tapolcai járás
Andráshidán, majd 1930 január óla Balatonedericsen jegyzőgyakornok. de egyúttal leventefőoktató is. Csapata rendkívül képzett és fegyelmezett. A Levente Újságban gyakran jelennek meg figyelmeikeltő dolgozatai. Diszel BÁLITS FERENC, körjegyző Eszteregnye községben született 1895-ben. Középiskoláit Nagykanizsán. a községi közigazgatási tanfolyamot Szombathelyen végezte. 1915-ben hadbavonult és a 48. közös gyalogezred kötelékében az orosz harctérre került, ahol hadifogságba esett. Öt évig tartó szenvedés után került haza, amikor is tartalékos zászlósi rangban szerelt le. Pályáját Csömödéren kezdte, míg 1927 december 5-én Diszel községben választották meg körjegyzővé. A testnevelési bizottság elnöke. A község az utolsó tíz esztendőben erősen fejlődött, új községházát, szegényházat, szeszfőzdét, postaházat, iskolát, tanítói lakást építettek. A kom műn után a környékből két csavargó éjszakának idején hét zsidó vallású községi lakost ölt meg. Ezeket elfogták és súlyos fegyházbüntetésüket most szenvedik el. Gyulakeszi BUBB GYULA, uradalmi felügyelő Páka községben született 1879-ben. Középiskoláit Pozsonyban, gazdasági akadémiát Magyaróvárott végezte. Pályáját a baki uradalomban kezdte mint segédtiszt. 1901 óta teljesít szolgálatot az Esterházy hercegi uradalomban. 1930 február 25-én bízták meg a Gyulakeszi községben lévő Esterházy Pál hercegi hitbizomány kerületi gazdasági felügyelőségének vezetésével. Résztvett a világháborúban a 7. huszárezrednél tartalékos főhadnagyi rangban, ahonnan 1916-ban mint nélkülözhetetlent felmentetlék. Elnöke a Levente Egyesületnek és a Polgári Lövész Egyesületnek. GROS/ SÁNDOR, malomtulajdonos Káptalantótiban született 1886 február 4-én. Iskoláit Káptalantótiban és Badacsonytomajon végezte, majd Budapesten a kereskedői pályára lépett, ahonnan Nemesgulácsra került fivéréhez, kivel társasviszonyban vezették üzletüket, valamint gazdaságukat. Bátyja halála után az üzem a szülei tulajdonába ment át, melyet 1911-ben vett át saját kezelésébe. Malomüzemét 1916-ban vásárolta, melyet a gazda415