Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Tapolcai járás
ságával együtt vezet. Malomüzeme 1861-ben épült, melyet az Egerpatak vize hajt. a Francis-gyártmányú szívó-nyomó turbina segítségével. Napi teljesítménye 40—50 mázsa. Tagja a községi képviselőtestületnek. TÖRÖK ISTVÁN, kántortanító Nyúlfalun született 1883 június 3-án. Középiskoláit Kapuvárott, a tanítóképzőt Baján végezte, ahol 1904-ben oklevelet nyert. Pályáját Győrpázmándon kezdte mint osztálytanító, majd 1907-ben Homokbödögén és 1914-ben Gyulakeszi községben választották meg kántortanítónak. Ott érte a világháború kitörése, amikor is a 19. közös gyalogezredhez vonult be, ahonnan az orosz harctérre vezényelték. Ott hadifogságba esett és fogságából 1920 augusztusában visszatérve újból elfoglalta állását Gyulakeszin. Tagja a községi képviselőtestületnek, az iskolánkívüli népművelés előadója, a Polgári Lövész Egylet egyik vezetője, az esoeresi tanítókerület választmányi tagja. Helyi lapokban több kisebb-nagyobb cikke jelent meg. Kapolcs STEFAICH JÓZSEF, körjegyző A somogymegyei Nemesdéden született 1887 okt. 31-én. Középiskoláit Somogycsurgón, a községi közigazgatási tanfolyamot Pécsett végezte, ahol 1910-ben kapott oklevelet. Pályáját a baranyamegyei Nagyharsány községben kezdte, ahol 1910-ben választották meg segédjegyzőnek, majd ugyanabban a minőségben Marcaliba került. Ott érte a világháború kitörése, amikor is a 19. honvédgyalogezredhez vonult be. Résztvett az orosz, oláh és olasz harcokban és az összeomláskor hadnagyi rangban szerelt le. Az I.. II. oszt. ezüst vitézségi érem és a Károly csapatkereszt tulajdonosa. Leszerelése után elfoglalta újra állását, majd Nemesdéden és Kiskeszthelyen működött mint segédjegyző. 1922 december 1-én Tapolcán közigazgatási jegyző és 1923 augusztus 1-én az akkor alakult kapolcsi körjegyzőség körjegyzőjévé választották. Az Attila korában alakult község az elmúlt tíz esztendő aiatt nagy fejlődésen ment át. Megalakították az Iparos Olvasókört és megszervezték a kötelező tűzoltó-testületet. Tervbe vették a kultúrház megépítését is és folyamatban van a körorvosi lakás építése. Elnöke a Testnevelési Bizottságnak és ügyvezető elnöke a Hangya Szövetkezetnek. 416