Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)

Pacsai járás

EGYED DÉNES, kereskedő és szeszfőző Dióskálon született 1904-ben, iskoláit szülővárosában végezte, szakképzettségét Hahóton nyerte. 1925 óta foglalkozik keres­kedelemmel. 1927-ben Kiss Józseffel együtt megalapította a központi szeszfőzdét, amelynek vezetését egyedül látja el. Az egész környék lakossága és a híres po­gánvvári bortermelővidékről is hozzá viszi feldolgozás végett termését. Pálinkafőzdéje egyre fokozódó fejlődést mutat, mert a környék pártfogásába vette, mint egyetlen keresztény szeszfőzdét a környéken. Hahót ROMÁN JÁNOS, főjegyző Dunaszerdahelyen született 1899-ben. Kö­zépiskoláit Pozsonyban végezte, a közigaz­gatási tanfolyamot Szombathelyen. 1924 óta áll megyei szolgálatban és 1928-ig Pacsán működött. Azóta Hahót főjegyzője. Széles­körű társadalmi és kulturális tevékenysé­get fejt ki, a Leventeegyesület elnöke, a Hi­telszövetkezet ügyvezető igazgatója, tűz­oltóparancsnok. Különböző lapokban gaz­dasági szakkérdésekről közleményei jelen­tek meg. A község lélekszáma 1918-ban 2362, 1929-ben 2662 volt. Tíz év alatt 75 új ház épült. GERSTNER BÉLA, plébános Veszprémben született 1890 április 14-én. Iskolái! szülővárosában végezte, majd 1912-ben pappá szentelték. 1912-ben Zalaszántón, 1917­ben pedig Keszthelyen. 1925 óta hahóti plé­bános. A keresztényszocialista mozgalmak­ban már keszthelyi káplánsága óta tevé­keny részt vesz. 1926-ban egyhangúlag Zala vármegye törvényhatósági bizottságának tagjává választották. 1929-ben újból tagja lett a törvényhatósági bizottságnak. A köz­gyűlés tagja, a Hahóti Egyházközség, a Hitelszövetkezet és a Tejszövetkezet el­nöke. a Szociális Missziós Társulat tagja, iz Esperesi Kerület jegyzője, az Iskolán kívüli Népművelési Bizottság előadój i, a Mezőgazdasági Kamara tagja, a Keszthelyi Kat. Legényegylet volt einöke, a Keszthelyi Hírek belső munkatársa. 379

Next

/
Thumbnails
Contents