Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Zalaegerszeg megyei város
Társadalmi téren kiváló munkásságot végzett, előadásokat tartott az ifjúságnak, felolvasásokat rendezett, a vármegyei tanítói gyűléseken pedagógiai szakelőadásai mindenkor nagy érdeklődést keltettek. vitéz KISS LAJOS m. kir. főerdőmérnök Zalaegerszegen született 1892-ben, ahol középiskoláit, míg az erdészeti főiskolát Selmecbányán végezte. Az egész világháborút a fronton küzdötte végig és 1919-ben hadnagyi rangban szerelt le. Tulajdonosa az I. és II. oszt. vitézségi érmeknek, a Károly csapatkeresztnek, sebesülési éremnek, a német vaskeresztnek, a német szolgálati éremnek. Pályáját a háború befejezte után a zalaegerszegi erdőfelügyelőségnél kezdte, onnan a kaposvári erdőfelügyelőséghez helyezték át, majd visszakerült Zalaegerszegre és egy év után a tapolcai erdőhivatal vezetője lett. Onnan visszakerült ismét Zalaegerszegre, ahol jelenleg vezetője a hivatalnak Munkaköre kb. 40.000 hold területű állaipi kezelés alatt álló erdőre terjed ki, úgyszintén a magánkézben levő erdők fakitermelési engedélyezése, valamint a kiirtott erdőterületek beültetése. Tagja a Vitézi Rendnek, a Movenak, a Polgári Lövészegyletnek, stb. stb. Dr. KESZLY ISTVÁN, O. T. I. főorvos Zalaegerszegen született 1893-ban. Középiskoláit szülővárosában, az egyetemet pedig Budapesten végezte, ahol 1920-ban szerezte meg az orvosi diplomáját. A világháború kitörésekor a 3. tiroli császárvadászokhoz vonult be és a trienti kórházban nyert beosztást. 1917 januárján a Tonale-szorosnál fekvő csapathoz került egészségügyi hadnagyi rangban. 1918 júniusában megsebesült, sajátkezíileg kigyógyította magát és tovább harcolt a fronton. Az összeomláskor szerelt le, tulajdonosa a Signum Laudisnak, a koronás arany érdemkeresztnek a kardokkal és a Károly csapatkeresztnek. A polgári életben a brennbergi szénbányához került orvosfőnökhelyettesnek, majd 1921-ben a soproni Erzsébet közkórházban segéd-, később alorvos és 1924 júniusában Zalaegerszeg városa hívta meg a közkórház alorvosának és később az igazgató-főorvos távozásával annak a pozícióját töltötte be. 1928-ban kinevezték az O. T. I. főorvosává. A „Deutsche Gesellschaft für Chirurgie" tagjává választotta, azokért a kitűnő orvosi dolgozatokért, melyek német és magyar orvosi lapokban tőle jelentek meg. Tagja a városi képviselőtestületnek, a Kaszinónak és tagja volt a megyei törvényhatósági bizottságnak is. KOVÁCS JÁNOS dr., törvényszéki bíró A gy őr megyei Nagymórichida községben született 1890-ben. Középiskoláit Sopronban, jogakadémiát Eperjesen és Egyetemet Budapesten és Kolozsvárott végzett. Pályáját a szombathelyi kir. törvényszéknél kezdte, mint joggyakornok. Azután 1914-ben bevonult a katonasághoz, ahol 1918-ig frontszolgálatot teljesített. Tulajdonosa a II. és III. oszt. 169