Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Zalaegerszeg megyei város
1. sz. honvéd tábori ágyúsezredhez, mellyel végigküzdötte az orosz, szerb és olasz frontokat. Tulajdonosa a III. oszt. katonai érdemkeresztnek, az ezüst és bronz katonai érdeméremnek a kardokkal, a Károly csapatkeresztnek és a milleniumi érdemkeresztnek. A nemzeti hadsereg megalakulásakor annak kötelékébe vétette fel magát és a székesfehérvári hadosztálynál parancsőrtiszti és ütegparancsnoki minőségben, századosi rangban majdnem három évig szolgált. Amikor Temesvárról kiutasították, 1922 június 1-én Zala vármegye szolgálatába lépett és Letenyén szolgabíró lett. Onnan Keszthelyre, majd ismét Letenyére került, míg 1923 november 1-én az alispán Pacsára rendelte ki főszolgabírónak. Az általános tisztújítás alkalmával Zala vármegye árvaszéki ülnökké választotta és jelenleg a főispán mellett a titkári teendőket látja el. A paesai járásban megszervezte a leventeegyesületeket és lövészintézményeket, kiváló amatőr fényképész és a MOVE tagja. KERTÉSZ LAJOS, m. kir. állategészségügyi tanácsos Hódmezővásárhelyen született 1877-ben. Középiskoláit Szegeden, az állatorvosi főiskolát Budapesten végezte, ahol diplomát nyert. Pályáját Gömör megyében kezdte és 1901-ben állami szolgálatba lépett, amikor is Putnokra járási állatorvossá nevezték ki. Onnan 1910-ben Bimaszombatra került, mint vármegyei állatorvos. Ezen állását a cseh megszállás miatt hagyta el. Zala vármegyéhez 1922-ben nevezték ki és 1927-ben állategészségügyi tanácsos lett. A kormányzó 1928-ban a II. osztályú polgári hadi érdemkereszttel tüntette ki. Dr. KISS DÉNES, kir. ügyészségi elnök Köpecen született 1874-ben. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön, míg a jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte. Pályáját a nagyszebeni kir. törvényszéknél kezdte mint joggyakornok, honnan Lúgosra nevezték ki aljegyzőnek, ahol bírósági jegyzővé lépett elő. Abrudbányán lett albíró, alíigyész és kir. ügyész, Gyulafehérvárott, Désen pedig az ügyészség vezetője. 1919-ben helyezték át Zalaegerszegre, ahol ügyészségi elnök lett. Bendkívül képzett, kitűnő bűntetőjogász és nagyobb bűnügyekben tartott vádbeszédei jogi szakkörökben nagy elismeréssel találkoznak. KISS LAJOS, ny. keresk. iskolai c. igazgató Nagyváradon született 1855-ben. Középiskoláit és a tanítóképzőt Debrecenben végezte. Majd egymásután szerezte meg a polgári iskolai, a középiskolai tanári és a tornatanári okleveleket. Pályáját, mint tanító kezdte 1874-ben Szatmár megyében. 1977-ben már polgári iskolai tanár volt. 1880-tól 1885-ig Losoncon tanított, utána Zalaegerszegre került a községi polgári és felsőkereskedelmi iskolához, ahol megszakítás nélkül 1918-ig nevelte az ifjúságot, amikor is 44 évi szolgálat után nyugalomba vonult. Működése alatt negyedszázadig vezette az Ifjúsági Önképzőkört, elnöke volt az Iparos Ifjúság Egyesületének. 108