Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
Zalaegerszeg megyei város
ismét szolgabíróvá és azóta a zalaegerszegi főszolgabírói hivatalban működik. A kommün alatt az alsólendvai ellenforradalomban való részvétele miatt letartóztatták és Lendvaujfalun később mint túszt nyilvántartották. HOFFMANN FRIGYES, órás és ékszerész Budapesten 1902-ben született és iskoláit Zalaegerszegen végezte, Iparát atyjánál Zalaegerszegen sajátította el, majd Pápán, Veszprémben, Szombathelyen és Budapesten tökéletesítette magát. 1902-ben atyja által alapított üzletet 1928-ban vette át és azóta önállóan vezeti. A futballsport terén kiváló érdemei vannak és mint válogatott játékos, ma is aktiv és a sportlapokban gyakran találkozhatunk nevével. Tagja a Zalavármegye Testnevelési Tanácsának, alelnöke az ipartestület órás- és ékszerészszakosztályának, intézőbizottsági tagja a Z. T. E.nek. A „Zalavármegye" c. napilapnak hosszú ideig volt sportrovatvezetője. HOFFMANN ISTVÁN, Zalaegerszeg város főkertésze A somogymegyei Oszlopány községben született 1879-ben. Iskoláit Somogyaszón és Somogygerézden végezte, a kertészetet pedig Kaposvárott sajátította el. Szakmájában tökéletesítene magát több városban szerzett tapasztalataival és 1912-ben Zalaegerszegen önállósította magát. 1925-ben saját kertészetét eladta és elfogadta Zalaegerszeg város meghívását és főkertészi minőségben a város szolgálatába lépett. Ő valósította meg Czobor Mátyás polgármester gyönyörű elgondolását, a virágos Zalaegerszeget és azóta az utcák és terek csodás színpompájú virágágyai egymásután bújnak elő. 1926-ban tagja lett a város mezőgazdasági bizottságának, póttagja a Mezőgazdasági Kamarának és 1929-ben tagja a vármegye törvényhatósági bizottságának. Az Országos Falu-Szövetség 1925. évben Zalaegerszegen tartott kiállításán feltűnt a kertészeti csoport, amelyet a bírálóbizottság ezüst éremmel tüntetett ki. salomvári HORVÁTH GYŐZŐ, a városi villamos művek vezetője Zalaegerszegen született 1906-ban. Iskolái után, melyeket egyrészt Zalaegerszegen, másrészt Németországban végzett, atyja üzemében foglalatoskodott egy esztendeig, amikor is megbízást nyert a városi képviselőtestülettől a városi villanytelep üzemének vezetésére. Az üze164