Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos

annyit a pörre és utazásokra, mert a kancellária úgyis megtett már mindent a város felszabadítására, a király pedig szívesen látja Nagykanizsa törekvéseit, minden attól függ csupán, hogy a Batthyány-család rááll-e a kincstár által már megajánlott birtokcserére. A deputátusokat az uralkodó valóban kitüntető szivélyességgel fogadta. A kanizsaiak kérvényét Ferenc király nem szignálta ugyan, de »Ágens Ur (Nagykanizsa város bécsi ügyvédje) észre vette, hogy aztat körmével megjegyezte«. A királynak ez a körömvonása igen nagy és erős bizakodást ébresztett a kanizsaiakban. Csakhogy még ez az öröm sem lehetett az igazi. Még ez év (1792.) augusztusában a kancellária Nagyi anizsa urbariális pőrében olyan »végső határozatot« hozott, amely még a »Balogianus Contractus«-nál (1773.)is rosszabb helyzetet teremtett volna. Az elkeseredett kanizsai elöljáróság Géber Györgyöt és Kiss István jegyzőt küldte fel Bécsbe, kiknek sikerült annyit kivívniuk, hogy a királyi végzést az ellene beadott panaszok felülvizsgálatáig felfüggesztették. ^Decemberre már megjött a »királyi resolution, amely szerint »Őfelsége aequivalenst ajánlott Batthyánynak, de kívánsága szerint nem adhatván, a város kérését nem teljesítheti<*.

2) Ferenc király jóindulata is hajótörést szenvedett tehát a kanizsai földesurak h a j t h at atl a n ságán. * * * A hűbér-pör ezután jó időre elpihent. Szaniszló István, az uraság fiskálisa lejött még Nagykanizsára, hogy megtegye reflexióit az utolsó királyi végzésre, a város is benyújtotta észrevételeit

3), de ezek már elsüllyedtek az ügy fölé szorgalmasan teregetett feledésben. A mindenek ellenére is büszkén használt >>Kanisa privig. mezző városa cím puszta címmé zsugorodott, a purger-önérzettel együtt, amely belefásulva a fölébe nehezedő hatalom ellen folytatott meddő küzdelembe, most már abban látta harcának fő célját, hogy legalább a veszett fejsze nyelét, a berekföldeket megmentse a maga számára. 179:j. június 25-én »rendeltetett, hogy ahol szükséges, a Város Réttyeiben Canálisok meczettessenek s bedőltek ki tisztogattassanakn .

4) A városi magisztrátusnak ez a rendelete sem ért többet, mint az 1791. évi »királyi parantsolaU .

5) 1791-ben ugyanis az uradalom úgy nyilatkozott, hogy lecsapoltatja az egész berket »és így aztat a városiak telly es kirekesztésével magáévá fogja tenni«. Erre a proklamációra érkezett a királyi ukáz, amely az uraságot eltiltotta a berekben való további foglalásoktól. Az úriszék azonban nem fogta fel ilyen szigorúan a kanizsaiak keserves berek pörét. )>A városnak mind a Contractuális, mind a berek eránt folyó Processussai már régen concludáltatván, tsak azért nem vétetnének végső megvizsgálás alá az Ur Széken, hogy a hosszas hallgatás közben a Berekben a Mgos Uraság Tisztsége újabb foglalásokat tehessem .

6) Falra borsó volt a városnak a megyéhez intézett minden sürgető kérvénye is ilyenformán. 1795-ben is, amikor a berek-pör már egyre nagyobbra dagadt, az urasági tisztek nyugodt lélekkel folytatták az irtásokat, metszéseket a berekben, mintha csak tudták volna, hogy úgysem másnak törik eke alá a földet. »Minden igyekezete az feö Méltóságú Uraságnak oda tzélozna hogy ... a fenn forgó Processus mennél tovább lehet halladjon és örökössé váljon, az alatt pedig a M. Uraság 1792. VIII. 24. elölj. jkv. 2) 1792. XII. 21. v. jkv. 8) 1793. III. 31. v. jkv. 4) 1793. VI. 25. v. jkv. «) 1795. v. jkv. 343. és köv. old. «) 1794. 365. jkv. - 35 :r