Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos

váltja a robotot, de már például a pálca (deres) joga mindkettőben egyaránt megilleti a földesurat. Eszközökben nem voltak válogatósak az uraság tisztjei. A Nagy- és Kiskanizsa között úgy látszik elejétől fogva fennállott antagonizmust is felhasználták céljaik elérésére. 1791. őszén megdolgozták a Nagykanizsa ellen könnyűszerrel csatarendbe állítható kiskanizsaiakat és bebeszélték azoknak, hogy a város felszabadítása esetén valamennyien »a Magyar utzaiak jobbágyán lesznek. A kiskanizsaiak ettől annyira megijedtek, hogy hajlandónak mutatkoztak mindannyian aláírni egy instanciát és azt benyújtani a herceghez, kérve őt, hogy a nagykanizsaiak megváltási, illetve felszabadítási törekvéseit ne honorálja, hanem maradjon meg minden úgy, ahogyan eddig is volt. Csak a városi magisztrátusnak a tizenkettedik órában érkezett beavatkozása hiúsította meg eme különös kérelem előterjesztését.

1) Legfőbb fegyverük volt az uradalmi tiszteknek a várossal szemben az uradalomnak az a joga, hogy az évenkénti városi tisztújításon kandidálási joga volt és a neki nem tetsző emberek megválasztását mindig meg tudta akadályozni. A városi számadások is az uradalom ellenőrzése alá tartoztak. Az 1791-ik évi előljárósági választások alkalmával történt, hogy a tisztújító közgyűlésen presideáló Soós Pál uradalmi fiskális nem jelölte újra a lelépő bírót, ámbár törvényes szokás szerint a 3 bíró jelölt közül az egyik mindig a lelépő bíró volt. A község viszont »zajosan ragaszkodott« eddig volt bírája, Hegedűs Antal jelöltetéséhez. Kijelentették, hogy addig nem választanak, amíg Hegedűs nincs a kandidáltak között. A fiskális erre egyszerűen kikiáltotta bírónak Simontsits Mátyást és eltávozott a városházáról. Ment utána a deputáció, kérlelték, könyörögtek a kanizsaiak — hiába. Fogták ekkor magukat a városiak, tovább folytatták a gyűlést s ők meg a 4 nyelvet szóban és írásban bíró jelöltjüket, Hegedüst mondták ki egyhangúlag bírónak. Már most, az uradalom Simontsitsot tartotta bírónak, hozzá is intézett minden hivatalos írást, ügyet. Simontsits viszont azt vallotta, hogy ilyenformán ő nem érzi magát bírónak és nem is vállalja a tisztséget. Soós Pál fiskális a helyzetet úgy igyekezett megmenteni, hogy »összehívta az Zsidókat, Mészárosokat és Kortsmáro sokat, hogy eötet (Hegedüst) a Város Bírájának ne esmérnék«. Hegedűs látva, hogy az ő személye az ütközőpont, tisztségét »zenebonáknak elejét veendőa — letette. Uj deputációzás, új levelezés és új — sikertelenség után lemondott az egész városi magisztrátus. Ekkor már magához az urasághoz és az alispánhoz fordult a város segítségért, aminek meg is lett az eredménye annyiban, hogy a megye rendeletére Vörös Zsigmond főszolgabíró ideiglenesen Hegedűs Antalt, a kanizsaiak jelöltjét nevezte ki a város birájává.

2) Ilyenformán Hegedűs volt az első, aki a városi autonómiában nem a polgárságtól, hanem felsőbb intézkedéssel kapta mandátumát. H« * * II. Lipót halála után a kanizsaiak siettek kérelmükkel az új király elé. Ugyanazt a két urat, Farkas Lászlót és a nótáriust menesztették fel Bécsbe.

3) ahol gróf Majláth József, a bécsi kamara helyettes elnöke biztatta őket, hogy bízzák csak egészen nyugodtan Kanizsa felszabadításának ügyét a királyra és ne is költségeskedjenek 1791. :X. 16. v. elölj. jkv. 2) 1791. évi 1. jkv. 3) 1792. IV. 13. és V. 14. v. elölj. jkv. - 34 -