Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos
rendek és karok elé, hogy a város felszabadítását, ha pedig ez még most sem volna lehetséges, a pör revízióját, minden esetre pedig a berek zavartalan bírhatásának szankcionálását kieszközöljék. Ugyanekkor a város átírt a többi városokhoz és a megyékhez is, hogy igazságos ügyében támogató állásfoglalásukat kérje. 1) A király 1791. február 3-án »egyfertály óráig« tartó magánkihallgatáson fogadta Nagykanizsa küldötteit. 2) Meg is ígérte, hogy a Batthány-iaknak a Bánátban vagy Bácskában fekvő valamelyik kincstári birtokból kárpótlást fog adni, ha azok hajlandók lesznek lemondani kanizsai hűbéri jogaikról. Több nehézszavú embernél is jártak a kanizsai deputátusok. Bécsi tartózkodásuk alatt meg is rakodtak ígéretekkel és kivitték, hogy a kancellária február 10-re kitűzte Kanizsa pőrének tárgyalását. Ezeket elvégezve, a jégzajlás legkeményebb napjaiban, életveszedelmek között átkeltek a Dunán, hogy Kanizsa ügyét az országgyűlésen is ellássák minden elnyerhető alátámasztással. Ment Pozsonyban is minden, mint a karikacsapás. Mire onnét újra visszatértek Bécsbe, a beavatottak már sorra gratuláltak nekik azzal, hogy Nagykanizsa felszabadításának ügye kedvező elintézést nyert. Igen nagy volt az öröm Kanizsán a küldöttek megérkezése után és — igen korai. Amíg mindezek esztendőkön át húzódtak, mit tehettek mást a kanizsaiak? — nem tartottak be semmiféle szerződést. A régi szabadságjogok közül ekkorra már csak a vámszedés joga maradt meg a város tulajdonában. 3) Egy ízben ezt is eltiltotta ugyan a megye, de azért az egy garasokat csak szedték tovább minden nem kanizsai terhes-szekér után. A megye akárhányszor letiltotta, mindig hasztalan volt. Végre is % megyei respektuson esett csorbáért maga Oszterhuber alispán vett retorziót, amikor eljött Kanizsára és a kiskanizsai út vámos-hídját személyes jelenlétében szétszedette, a vámsorompót összetörette. Ekkor csakugyan megszűnt a vámszedés, de —a közlekedéssel együtt. Később, hosszú instanciázások után, a megye megengedte ugyan a híd helyreállítását, de természetesen vámszedési jog nélkül. Három év múlva Batthyány Adám 500 forint »örökárért« megvette a várostól a vámszedési jogot. A megyének ekkor már nem volt kifogása a vámsorompó felállítása ellen. Aimál több baja volt vele a polgárságnak, amely nem egy verekedést rögtönzött az ominózus helyen, amíg az uradalom emberei a sorompógerendákat ácsolták. A város is megmozdult, mert az uradalmi tisztség az eddigi egy garas helyett 3 garas vámot szedetett szekerenként. Ment a deputáció Bécsbe, Ferenc császárhoz, aki megígérte ugyan, hogy a kanizsaiak minden bajával együtt ezt is orvosolni fogja, de az ígéret, mint annyi más, csak ígéret maradt. Az uraság pedig sohasem tartózkodva Nagykanizsán, legtöbbször csak tisztjei információiból tudta, hogy mi fáj a kanizsaiaknak. Ezek az információk természetesen mindig bőségben voltak, de mindig olyan értelemben, hogy az uradalmi tisztek kiskirály ságának abból kára ne legyen. így tartotta magát az uradalom részéről az az elv, hogy Nagykanizsa éppen olyan jobbágya a Batthyány-családnak, mint akár Sormás, csupán azzal a különbséggel, hogy Sormás ledolgozza, Kanizsa pedig megx) 1790. XII. 10. v. kgy. jkv. 2) 1791 II. 22. v. kgy. jkv. 8) Halis István : Színes Mozaik. - 33 3
