Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos
nép volt a purger is, nem egykönnyen lehetett behajtani őket az urbariális igába. Az uradalmi emberek és polgárok között nem egyszer került parázs verekedésre a sor, amikor a már egyébként csendes vérű, de érdekeit annál szívósabban védelmező purgerekben is felfortyant az enyém-tiéd virtusa. UJABB PEREK A FELSZABADÍTÁS ÉS A BEREK KÖRÜL Amíg a contractuális pör egyfelől a város felszabadításáért folyt, addig késhegyig menő harcot folytatott a város és az uradalom, ugyanennek a pörnek hatalmasra dagadt mellékágaként — a két városrész között elterülő földek, a berek birtokáért. A várat övezett mocsárból ez a terület önként kínálkozott mezőgazdasági haszonvételre. A város is, az uradalom is jól tudta, hogy rendszeres árkolás segítségével aránylag könnyen és olcsón lehetne ezt a jelentékeny földdarabot kiszárítani s így várható jövedelméhez képest csekély áldozattal szántóföldi művelésre gyümölcsöztetni. Minthogy azonban az uraságnak mz 1743-dik esztendőbéli Cameralis Conscriptio szerént tsak 30 szekér szénát termő Réttye volt a Berekbe és az is a Városnak Várhelyi Rét nevü részébül szakasztatott ki«, — a város ősi juss szerint a berek egész területére jogot tartott. Az uradalom viszont keveset törődött az ősi jussal, hanem egymásután tette rá kezét a berki földek hasznavehető részeire. 1) így a város hamarosan pörbe keveredett az uradalommal a berek tulajdonjogáért is. 1787-ben 2) régebbi szerződéseire hivatkozva írta a megyéhez intézett folyamodásában, hogy a vitás terület a városhoz tartozik, soha az uraságé nem volt, mert hiszen »a város ezen Berektül és Kanisának egész Határ játul árendázotU. Az 1788. júliusi »fölséges királi parantsolah így intézkedik : »... ha némely el hagyott Berkeket és Sűrűket valaki haszon vételre fordítani szándékozik, megkínálván előbb az Birtokost, ha az nem akarna kiszárítani, magát a ki száréttás végett j> leniendőnek haszon vételül örökre által adassanak és 20 Esztendő után Contributio alá vétessenek«. Eme királyi parancs alapján írta 1789. decemberében Nagy-Kanizsa a vármegyéhez :».... mi ezen Kanisai Bereknek ki száréttását mult 1788-ik Esztendőben az provocált parantsolat .... szerint magunkra válloltuk és tovább is vállolluk, magunknak specialiter reserválluk«. Ekkor azonban a földesúr már elhatározta, hogy 1790-ben megkezdi a berek árkoltatását,amihez 1788. telén meg is tette az előkészületeket, nem sokat törődve a pörrel, amely — jól tudták azt a Batthyány-ak addig fog húzódni, amíg mégis csak nekik terem a kanizsai berek. Ezért nem is hagyták abba a berek rnieg meczéséh, bárhogyan kérte is a város, hogy várjanak vele a pör eldőltéig. Az 1787. évi instanciát 3) felszerelte a magisztrátus mindenféle újabban megszerzett bizonyság-levelekkel. Költséget nem sajnálva, új bizonyítékokat szereztek és ezekkel felfegyverkezve kérték, hogy a királyi revízióval egyszer már megnyert, de végre azóta sem hajtott pört újra vegyék tárgyalás alá. Elképzelhető a kanizsaiak rémülete, amikor beadványukra azt a választ kapták a helytartótanács*) 1795. évi V. jkv. 343. és köv. old. 2) 1879. XII. 12. v. jkv.-ben a megvéhez intézett folyamodás. •) 1790. VI. 8. v. kgy. jkv. - 31
