Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos

Az egyszer már megnyert, de egy (az 1773. évi szerződés közbeiktatásával) végre nem hajtott ítéletben megfeneklett per nem sok jóval kecsegtetett. 1787. karácsonya előtt megérkezett a »Fges Tanátsa határozata a város pőrében, amire a következő február 1-én »Kanisa Várossának Mgtrussa, Polgári és Vállasztott Községe« megtette kifogásait. »Ad 1-um. Addig is, mig ezenKanisai helynek Királyi Város nevet ditsőségessen Országló Fejedelmünktül alázatosan teendő esedezései után ezen Városiak nyerhetnek, könyörögnek, hogy ezen szavak mennyenek a Contractusban: Szabad Privilegiált Város annyibul, hogy a többi Contractuális Helyektül különböztessék és produkáltatott sok régi Levelekk erejével, melyekben Szabad Királyi Városnak tartatott Kanisa, leg alább benne lakók Civiseknek tartassanak«.

1) 1787-ben terjedelmes memorandumot szerkesztettek »szegény szolgai Kanisai várossának Magisztrátussá, Purgeri és választott Kössége

2) A 16 oldalas panasz iratot a neoacquistica commissiohoz címezték és panaszaik feltárása mellett kimutatták, hogy Lipót császár Kanizsát »az Országnak negyedik státusi közé helyheztette«, így eme, elejétől fogva szabad városban urbáriumnak helye nincs. A panaszokból kitűnik, hogy sanyarú sorsa lehetett ebben az időben a kanizsai polgároknak. Az uraság, II. Batthyány Lajos gróf tiszttartói fejőstehénnek nézték csak a várost és lakosságát. Semmiféle jogot nem respektáltak és embertelen bánásmódtól sem riadtak vissza. Habár Nagy-Kanizsa vásárain — mint más szabad városokban — királytól kapott jog alapján »mindenféle vásári Produktumoknak elárulhatása szabad« volt, most mégis a földesúri monopóliumok a város gazdasági fejlődését teljesen megbénították. (Részint ennek tudható be, hogy Tomka Szászky János földrajzában csak ennyi jutott Nagykanizsának : »Canischa, Canisa, munitio, propugnaculis validis et aggeribus olim communita, Stiriaeque defendendae obiecta, post annum 1702. iussu Leopoldi Imperatoris oris aequata fuerat, quo in oppidum ignobile degeneravit.«

3) Uj szőlőt egyáltalán nem engedtek telepíteni. Látóhegyet elcserélte az uradalom Festetics Kristóffal, így a legtöbbet érő kanizsai szőlőhegy a kanizsai határból somogyi birtokos kezébe került. A berekben legeltetni, sást, nádat kaszálni tilos volt. A gubacs-szedés jogát, amiből pedig a városnak évente tekintélyes jövedelme volt, egyszerűen »kiárendáltálc«. A »Fges Királyi Cameralis Instrukciók« ellenére az árenda mellé dézsmát is kellett fizetni és azt — még a raj-méhekből is — a lakosságnak kellett behordania. A boltosokon évi 40 forint cenzust hajtottak be, amit akkor is meg kellett fizetniük, ha saját házukban volt az üzletük. Uj mészárszéket, vendéglőt, téglaégetőt, pékséget senki fel nem állíthatott.

4) Csak természetes, hogy az uradalom és a város között a perek légiója keletkezett, — mire az egyiknek vége szakadt volna, az uradalmi tisztek telhetetlensége és a városiak makacssága kettőről gondoskodott helyette. A lakosság minden útat és módot megragadott, hogy megvédje amúgy is igen csekélyre redukálódott jogait. Ha másként nem bírtak a rájuk halmozott terhek alól szabadulni, saját maguknak tettek igazságot, úgy hogy egyszerűen nem fizették a fizetnivalókat és nem respektálták a tilalmakat. Mert önérzetes, nyakas Az 1750. és köv. évek közgy. protocol!. (1788). 2) »Zala« 1912. évf. 3) T. Szászky »Geografia Pars II.« (Landerer, Pozsony, 1777.). *) 1799. aug. 23. és 24. v. fv. - 30 -