Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos

Eddig két nap robotot kellett a zsellérnek lerónia, ezután 20 krajcár évi cenzus volt kötelező koldusok kivételével mindenkire. A cenzusért a nemfizető házigazdáját is felelősségre lehetett vonni. A zsidók és görögök (majdnem mindannyian kereskedők) cenzusi nem fizettek.Viszont ezeknek éppen ezért tilos volt a legeltetés, amiből senkinek sem jutott valami bőven, mert pl. kereskedésre szánt marhát senkinek sem szabadott legeltetni, ezt a jogot kizárólag maguknak tartották fenn az uradalom tisztjei. A sertésfalkát makkoltatás végett az erdőre hajtani tilos volt. Annyit engedtek meg csupán, hogy a városi lakosok egyenként kihajthatták sertéseiket az erdőszélre. A vesszővágást, faizást szabadon hagyta a szerződés a városbéliek számára, el nem mulasztván azonban ezért külön évi 400 rénes forint kikötését az árendán felül. Az irtásföldek után éppen úgy meg kellett fizetni az évi »25 pénzt« és kilencedet, mint a rétek után. Szigorú paragrafus állította továbbra is életbe a tilalmat, hogy senki a házában bort nem tarthat, el nem adhat. Szőlőjárás idején az urasági hajdúk lesbe álltak a hegyekbe vezető útak mentén és amelyik polgárnál a pincéből hazatérőben bort találtak, attól elszedték s még örülhetett, ha verés nélkül szabadulhatott a poroszlók kezéből.

1) Roppant súlyosan érintette ez a tilalom a kanizsaiakat, kiknek igen tekintélyes szőlőbirtokaik voltak a környékben és így saját termésű boraiknak még a fogyasztásában is akadályozva voltak, a borértékesítés meg szinte lehetetlenségszámba ment. Nagysok könyörgésre tudott a város annyi engedményt kieszközölni, hogy a kanizsai szőlőbirtokosok egy fertály esztendeig, szent Mihály napjától karácsony estéig fogyaszthatták és árulhatták a kanizsai szőlőhegyek levét. * * * A város ezután is hiába mozgatott meg minden követ : a kamarával kötött szerződést, nem tudta felmutatni. 1779-ben ugyanis leégett a városháza és irattárában elhamvadt, vagy a Körmendre került a hűbéres viszonyra vonatkozó sok egyéb okmánnyal együtt, Kanizsa számára elveszett ez a szerződés is. Az urasághoz hiába fordult a város sokrendbéli folyamodásokkal. Az uraság maga valószínűleg el sem olvasta a hozzá írt könyörgő leveleket, meg bizonyára a kiskirályságukat féltő tiszttartók előrelátása sem engedte az alázatos instanciákat a földesúr kezébe kerülni, mert különben lehetetlen, hogy meg ne lágyult volna a szíve, mikor a legkeservesebb sínylődés napjaiban is ». . . szívünk nagy fájdabnival ... kezeit s Lábait csókolván«, újesztendei jókívánságok özönét zúdítja a városi magisztrátus a méltóságos gróf elé, a hozzája írott levélben, el nem mulasztva »lábaihoz borulván«, kérni új szerződést.

2) Megpróbáltak a kanizsaiak II. Lipóthoz is folyamodni, de ez sem járt eredménnyel. *) 1790. IV. 6. v. jkv. 2) 1781. évi városi jkv. az 1750. ós köv. évek protoc. Jellegzetes régi udvarrészlet - 29 -