Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Kiskanizsa az etnografia tükrében, írta N. Szabó Gyula

tőrzsgyökeres magyarsága a világért sem fogna ökör mellé tehenet. És csak a legutóbbi időben nil föl a tehén után«. Jobb gazda a világért sem. Ha elhull az ökre, vesz, de tehenet nem fogna be. Maradhat a vetés, maradhat a szántás, de mem pironkodik végig a falum. így gondolkozik a kiskanizsai »polgár« is. Hogy a kecskét egyáltalán nem kedveli, sot ellenszenves neki, azért emeltem ki, mert ez arra a nyomra vezetett, hogy Kiskanizsára igen kevés, elenyészően kevés délszláv szivároghatott be. Sem mondáiban, sem dalaiban, sem babonáiban nem szerepel. Ha több délszláv költözött volna be Kiskanizsára, akkor a kecske szerepelne a kiskanizsai volkloreban. De nem szerepel. így Kiskanizsa szláv sejtjeit a vendek és horvátok alkotják, akik ugyancsak lószeretők. Szereti a lovat a török s a német is : a másik két kiskanizsai elem. Ellenzéki nép. A kormány emberére nem szavaz. Ez is magyar vonás. Küjetválasztáskor (követválasztás), amikor lengett a sok ászló (zászló), folyt a vér is. A követválasztási verekedések és a búcsúi bicskázások »hetven falut végighireltehi s a hatóságot is megrettegtették. Ma már ezek a verekedések megszűntek, csak »mutatóba« maradt meg belőlük valami. Régen ellopták a kormánypárt (jobbpárt, haspárt, osztrák kutyák bolondjai, falu szégyenei) ászlait a negyvennyolcasok (balpárt) és kapcát csináltak azokból, a rudakat pedig összetörték a haspártiakon. A szomszéd faluk haspárti kocsijait nem engedték át Kiskanizsán. Megvesztegetni nem lehetett. Ezt nem engedte meg büszkesége. Ma már azonban annak a küjetjelöttnek nem veti meg a pizét, akire szaval. De még ma is vannak büszkék, akik titokban sem fogadják el a pénzt, ha nincsen is szaga. A kiskanizsai büszke, de a hencegetést nem állja. Különösen nem tűrheti a más utcabeliek rajta-rajtiságát. Büszkeségére jellemző, hogy egyik utca ma is különbnek, előkelőbbnek tartja magát a másiknál. Ezért a citerabálakon ma is hallgatni kell a más utcainak a sarokban. Ha hangoskodik, lármáskodik, az már tiszteletlenség és hencegés. Az ilyen legényt kidobják, ha »még ollan gavallér is«. A kidobás pár ütleggel is jár. Még szerencse, ha ilyenkor a bicska a zsebben marad. Régebben egyik utca nem szívlelte a másikat. Egyik utca legényei »lestek a másik utca legényeire«. Még a lányt sem engedték szívesen a másik utca legényének elvinni. Ha mégis megtörtént — szégyennek tartották. Ez is régi magyarvonás. Amely magyar falu csak egy utcából állt : a főszer vetélkedett az alszerrel. Ma már ez a sok verekedésre okot szolgáltató szokás is alábbhagyott. Sok helyen kiveszett. Kiveszése egyenes arányban haladt a művelődéssel. Kiskanizsa gyorsan művelődik s így ez a szokás nemsokára csak ebből a könyvből lesz olvasható. Szép vonás Kiskanizsán a tisztaság. Sok házban megfordultam, de rendetlenséget, piszkot nem találtam. Utcáját, udvarát legalább egy héten (vasárnap) elsepri. Kinyitották előttem a sifonyérokat is. Bátran mutathatták, mert nemcsak tömöttek, hanem gyönyörűen mosott és vasalt ruhákat, fehérneműeket őriznek. Sütés-főzés előtt az asszonyok előbb kezet mosnak. Igen ügyelnek arra, hogy az iskolába menő gyerek tiszta legyen. Vasárnap, ünnepnap derékig mosdanak. Alaposan tisztálkodnak bál, ünnepély előtt is. — 339 — 25*