Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos

önállósághoz jutott, lakossága adózó renddé tétetett. Ez, a városra nézve magas vételár és az évi adó jelentékeny bevételt biztosított a kincstárnak. A pol­gárság szabadsága és az épségben meghagyott privilégiumok azonban a kanizsaiak­nak is megérték az áldozatot, különösen ha hozzászámítjuk még azt is, hogy Lipót császár rendeletére a vár bevétele után elszéledt, különféle nemzetiségű katonák és rokkantak ingyen telkeket kaptak és azokon építkezve, a város fejlő­déséhez hozzájárultak, bár tagadhatatlan, hogy a városi lakosság nemzetiségi összetételét és társadalmi színvonalát felette kedvezőtlenül befolyásolták. Minthogy a város területe ilyenformán a város tulajdonát képezte, úrbéri szolgál­tatásokat Nagykanizsa lakossága nem teljesített, polgárainak katonáskodniuk nem kellett, adót mindenki csak a saját személye után fizetett. Vámszedés, vásár­tartás joga a városé volt, úgyszintén a téglaégető, mészárszék és pékkemence felállítása is szabad volt. Vendégfogadó —- bár a városnak megvolt ehhez is a joga — nem volt még ebben az időben, borát azonban mindenki szabadon árul­hatta. Ez volt a privilégiumok egyik legfontosabbika, mert hiszen a szőlőkultúra ezidőtájt sokkal nagyobb és többetérő volt a kanizsai határban, mint napjainkban. Valamikor malmai is voltak a városnak a Kanizsa-folyón, de Senkendorfer várparancsnok ezeket erőszakos úton elfoglalta. A város minden követ megmoz­gatott, hogy ezt a szép jövedelmet hajtó privilégiumát visszaszerezze, de ered­ménytelenül. Amint a lerombolt várfalak felett otthont talált a béke, a romokon lassan kezdett kinőni Nagykanizsa : a város. Amilyen mértékben pusztultak a vár hatalmas bástyái, azonmód emelkedtek egymásután az új épületek, házsorok Kanizsa mai helyén. Mikor pedig Lipót császár uralkodása utolsó éveiben a katona­ságot is kivonta a városból, ezzel Nagykanizsa elveszítette az eddigi, kizáró­lagosan stratégiai jelentőségét és megkezdte a békés polgárok közületének életét. A vár lebontásával nemcsak a várfalak, hanem a várban állott épületek nagy része is áldozatul esett a megváltozott időknek. Legelőször rombolták le a karcsú minareteket és a félholdas dzsámiát, amit a törökök építettek a ferencrendiek szétdöntött temploma helyébe. Ezzel a város a török uralom alatt nyert jelleg­zetes képét úgyszólván egycsapásra elveszítette. A rom­bolásból kikerült téglaanyagból, a városi polgárság által önként adott kézi- és fogatos munkával építtette újra Perger ezredes a ferencrendiek templomát és zárdáját. A várparancsnok a Német-utca és Kisnémet-utca sar­kán (ma Zárda-utca és Királv-utca sarka) építtette fel emeletes palotáját. (Az erős, masszív épület ma is ott áll a régi postával szemközt és falai közt a Stefánia anva­és csecsemőgondozó intézete talált hajlékot magának. A ház egyik falában még nemrégen is ott büszkélkedett egy beleépített 25 fontos török ágyúgolyó.) A vár­omladékból építette fel új hajlékait a volt várbeli lakos­ság is. - 24 ­Stefánia csecsemővédő

Next

/
Thumbnails
Contents