Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A hűbériség kora, írta Barbarits Lajos

A HŰBÉRISÉG KORA meddig csak a történelem ködös messzeségébe vissza tudunk tekinteni, azóta ez a város mindig öldöklő harcok középpontjában állott . Dél és kelet világhódító törekvéseinek kulcsa volt Nagykanizsa már akkor is, amikor ősnyomaira bukkanunk és évszázadok viharainak mennykő vei döngették kapuját egészen a XVII. század végéig. Mire azonban i690-ben Nagykanizsa vára 90 évi török rabság után visszakerült magyar kézre, addigra hivatása betelt és megkezdődött sokat hányatott sorsának új, békés fejezete. A béke természetesen csak relativ volt, mert rászakadt a városra rövidesen a hűbérkorszak és közel másfél évszázadon keresztül kellett elnyomatásban, idegen érdekek vazallusaként keserves harcot megküzdenie a mindennapi lélegzetért. Ez a harc a fejlődés iramában annyira visszavetette a várost, hogy hatásaiba lépten-nyomon ütközik még a mai generáció is és mégannyi idő sem lesz talán elegendő ahhoz, hogy a helyzeti energiáinak megfelelő lendülettel az őt megillető helyre tudja magát felküzdeni a magyar városok sorában, ahol történelmi kényszerűséggel évszázadokon át csak a versenyben való lemaradás volt a sorsa. NAGYKANIZSA »SZABAD KIRÁLYI« VÁROS A török kivonulása után ^Nagykanizsát egy háromtagú királyi bizottság, mint szabad királyi várost (»ut Libera Regia Givitas«) átadta a város polgárságának.

1) A szabad királyi cím természetesen ekkor sem kivételes közigazgatási jelleget, hanem csupán bizonyos kiváltságok megtartását jelentette, melyeket Nagykanizsa szabad polgársága, mint a szent koronához csatolt királyi birtokon élvezett. A történelmi cím azóta elkallódott. Röviddel ezután a császári kamara felmérette Nagykanizsa egész területét és holdanként egy arany vételár fejében eladta a város lakosságának. A város ezzel L. a város legrégibb megmaradt jegyzőkönyve az 1690 esztendőből, 1700 utáni első években, dátum (Városi Múzeum). 23