Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

A kanizsai iskolák története, írta Barbarits Lajos

últalyában kitiltottnak, annyival is inkább naponként nevekedő szaporodások miatt a Keresztény Ifjúsággal abban idővel úgy se férhetnének meg.«

1) 1808 végén próbára a III. rajt is felállították és oktatását — szintén 4 osztályra osztva — Januska Károly vállalta, de akkor meg annyira elhanyagolta a II. rajt, hogy a próba-rajt be kellett szűntetni. Egyéb hanyagságok is mutatkoztak a fiatal iskola körűi. 120 növendék volt, de az igazgató nem szedte be rendesen a 4 foiintokat a vidéki gyerekektől. így aztán nemcsak, hogy a kicsiny fundust nem lehetett nagyobbítani, de még az épület hiányait sem tudták pótolni. A tanács erre új igazgatót, világi embert kért kinevezni, jelölve a tisztségre Babotsay Józsefet, Szmodits Mihályi és Egge Józsefet.

2) A piaristák felügyeleti jogköre ettőlfogva még jobban megerősödött a város iskolája felett. Tordi Mihály gimnáziumi igazgató 1812-ben, hogy a gyerekek a nemzeti iskolából a »Deák-oskolába« mehessenek, a meglévő két raj keretében »egyik Taníttó álial Különös Tanítást rendelt eh .

3) Ekkor már megengedték minden zsidó gyermeknek a felvételét a nemzeti iskolába 6 frt tandíj ellenében, amiből 4 frt a városé volt, 2 frt a tanítóké. 1812 novemberében mégis felállították a III. rajt és azt F aies Györgyre bízták. 1816-ban 836 iskolaköteles volt Nagykanizsán, de csak 193 járt közülük iskolába, mert olyan nagy volt a szegénység, hogy nem tudták a tandíjakat fizetni.

4) A tanítók állandóan perben állottak egymással. Mindegyiknek az iskolaházban volt a lakása s így a legcsúnyább perpatvarkodások közepe lett a nagy áldozatok árán létesített nemzeti iskola. »A világi tanítók feleséges, cselédes emberek, ezektől az apró nevendék fiak minden erkölcsök ellenére számtalan ollast Iának és hallottak, miket nem köllött volna s ezen fölül a közönséges tanításokért is annyi fizetést veitek, hogy sokan emiatt elmaradtak vagy pedig házi tanítókra szorullak«. A lakosság köréből egyik panasz a másik után érkezett a tanítók ellen, úgy hogy folyton változtatni kellett őket, míg végül is a főigazgató kijelentette, hogy nem ad többet új tanítót Kanizsára, hanem keressen a város magának olyant, amilyen neki tetszik.

5) A »szünet nélkül való pörlekedéseknek megszüntetése tekintetéből« gondolt a város arra is, hogy megfelelőleg kibővíti az iskolaházat s így rendezi a tanítók lakásviszonyait. Erre azonban nem volt pénz. A piaristáknak is ajánlatot tett a város, hogy emeletre húzza a gimnázium keleti traktusát, ha átveszik épületükbe a nemzeti iskolát és vezetésükbe annak III. raját, vagyis az I. grammatikai osztályt. El is határozták, hogy eladják a nemzeti iskola épületét és fel is ajánlották azt 30.000 forintért gróf Széchenyi Istvánnak, aki itt épen házat akart venni. Az eladási ár feléből kibővítették volna a gimnáziumot, másik feléből pedig alapítványt létesítettek volna a tanítók fizetésére és a templomnál megvettek volna egy kis házat mesterlakásnak.

6) Az ilyetén megoldás érdekében 1817-ben deputáció ment a helytartótanácshoz és a piaristák provinciálisához.

7) 1819-ben még mindig a tanítók pörlekedései foglalják le a városi bíróság munkájának nagyrészét és a közönség érdeklődését, úgy hogy a szülők egymásután vették ki gyermekeiket az iskolából. A magántanítóknak egyre jobb terep lett Kanizsa és egyre többen telepedtek le a városban, úgy hogy 1820-ban, Mittler Áron zsidó tanító kérésére az >alattomos tanító Zsidókat« radikálisan eltiltották a taní') 1807. 453. v. jkv. 2) 1808. 510. v. jkv. 3) 1812. 36. v. jkv. 4) 1816. Can. Vis. 5) 1816. 482. v. jkv. «) 1816. «45. v. jkv. 7) 1817. 250. v. jkv. — 267 —