Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Kanizsa vár története, írta Barbarits Lajos

áldozattal, dorong-utakat építettek, október 18-án azonban az ostromlók tömege alatt ezek is elsüllyedtek. A mocsárba fulladt száz meg száz keresztény fejét tűzte ki ezen a napon a török a kanizsai vár bástyáira. Háromezer kei esztény harcos maiadt holtan Kanizsa körül a tíz nap múlva megkísérelt következő ostrom alkalmával is. Az utolsónak tervezett támadásra már sor sem került, mert Ferdinánd és vezérei egy elfogott török kémtől arról értesültek, hogy 60.000 főnyi török felmentő sereg jön a várbeliek segítségére. Erre az egész keresztény sereg — bár Russwurm Kristóf segélycsapata is ugyanezen a napon megérkezett — november 17-én reggel, 68 napi eredménytelen ostrom után, iszonyú rendetlenség és veszteség mellett visszavonult, otthagyva beszegezett ágyúit, minden hadi podgyászát, sőt összes sebesültjeit is, kitéve a szigorú télnek és a várat már-már feladni szándékozott törökök martalékának. A sebesültek a békástói és felsőerdő mellett húzódó halmon voltak elhelyezve, a fősereg mögött é- itt is pusztultak el. (Ezt a helyet azóta is Katonatemető-dűlőnek nevezik.) Fejzi török krónikás feljegyzései szerint a kanizsai basa emberei két teljes hónapon keresztül éjjelnappal dolgoztak a hátrahagyott tömérdek hadianyag, szekerek, élelem betakarításán. Stambulban Kanizsa felszabadulásának hírére óriási fénnyel és pompával háromnapos diadalünnepet rendeztek. A csúfos kudarccal végződött felmentési kísérlet után Amrát basa nyomban hozzálátott a vár helyreállításához. A budai basától 1000 fegyveres fedezete alatt 7000 magyar foglyot kapott, kikkel 1602. november végére a vár újraépítését befejezte. Az összelőtt kóépületek anyagát beleépítették a várfalakba, a házakat pedig török módra, fából építették újra. A város lassanként külsejében egészen törökös jelleget nyert, amit különösen a cifra mecsetek és karcsú minaretek adtak meg. 1603. május 4-én, Zrínyi György halálának napján, Kanizsa várát tűz pusztította el. Egy Kollonics tábornok által felbérelt vallon katona beszökött a várba és azt éjszaka idején felgyújtotta. A szeles időben a vár összes épületei leégtek, a lőpor-torany felrobbant, az élelmiszer-, fegyver- és egyéb hadianyag-raktárak elpusztultak. A tűzvész okozta zűrzavart akarta Kollonics tábornok egy támadásra felhasználni, de a jószándéknál nem jutott semmivel sem tovább. Egy kósza és nem is igaz hírre, amely szerint nagyobb török sereg lett volna útban Kanizsa alá, terveit jobb időkre halasztotta. Kollonics a következő év májusában is megkísérelte Kanizsa felszabadítását, igyekezete azonban ekkor is sikertelen maraít, mert akkor valóban megérkezett a vár alá egy elég tekintélyes számú török segélycsapat, ami elől Kollonics kardcsapás nélkül visszavonult. A várbeli és a vár alá újonnan érkezett török csapatok ezután letarolva a környék összes erdeit, együttes erővel láttak neki a vár megerősítésének. A várőrség ekkor 1400 törökből és 45 ágyúból állott. A zsitvai béke alapján Budával és Egerrel együtt Nagy- Kanizsa is török kézen maradt. A város és a környék lakói tovább fizették adójukat a kanizsai basának. A község választott vezetősége ebben az időben is kizárólag magyarokból állott, de ha a török valamit akart, mindig megvolt a módja reá, hogy a városi elöljáróságot akarata szerint hajlítsa. Az egymás után következő basák itt frissítették fel háremeiket magyar lányokkal, sőt híres leányvásárokat tartottak Kanizsán, ahol magyar - 16 -