Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Kanizsa vár története, írta Barbarits Lajos

szülők gyermekei piszkos polturákért kerültek pogány háremekbe. Ha a török várúr valamiért megharagudott a városi magisztrátusra, egyszerűen parancsba adta, hogy a város feje egy-egy megkívánt szép leányt vigyen neki ajándékba. Százával pusztultak el kanizsai magyarok a törökök tömlöceiben, százával hurcolták el őket nyeregkápához, lófarokhoz kötve. A rablás, fosztogatás, gyermekrablás, kínoztatás, bebörtönöztetés napirenden volt. Évek során egyre többen vándoroltak ki Kanizsa és környékének lakói Horvátországba, hogy a török uralom örökös rettegésétől szabaduljanak. Kanizsa vára fő-erősség, maga Kanizsa pedig külön bégség és a kanizsai vilajet (kerület) székhelyévé lett. A városban török iskolákat létesítettek. A vár közel 7000 arany évi jövedelmét defterdárok kezelték. Megszervezték a török közigazgatást is, kádik vezetésével, akik nem kaptak ugyan fizetést, hanem mindenkitől annyit kértek hivatalos ténykedéseikért, amennyit akartak, legfeljebb, ha túlsókat találtak kérni, az ügyes-bajos emberek lealkudták a kívánt összeget.

1) Hogy mit rabolhatott össze a török hosszú uralma alatt, arra vonatkozólag álljon itt a következő adat : 1663. szeptemberében a kanizsai várból, mint központi zsákmány-gyűjtő helyről, a pár esztendő alatt összerabolt ékszereket, templomi és családi drágaságokat 6,000.000 forint értékben, 18 kocsin, 1500 lovas és 2000 gyalogos török fedezete mellett indították útnak Konstantinápoly felé. A szállítmányt azonban Zrinyi Miklós éjszakai rajtaütésben visszavette és várába szállítva a kincseket, értük jelentkezett tulajdonosaiknak visszaszolgáltatta. Sokat szenvedett a török uralom első évtizedében a kanizsai és környéki lakosság Bocskai István felkelő csapataitól, melyek török pártfogás mellett Dunántúlt is hatalmukban tartották. Megtették ezek, hogy százával hozták az elrablott magyar fiúkat, templomi kegyszereket, drágaságokat a kanizsai várba és ott a töröknek eladták azokat. Török részről a budai basa, magyar részről gróf Batthyány Ferenc volt ekkor a békeszerződés szerint Kanizsa várának felügyelője. Batthyány sem tudta azonban megakadályozni a Bocskai-kurucok garázdálkodását. Utóda, Zrínyi György is hiába küldte jelentéseit a bécsi udvarhoz, amely mindegyre csak a zsitvai béke által megkötött kezére hivatkozott. A török pedig — érthetőleg — annyira kegyeibe fogadta a magyar nemzet egységét megbontó felkelőket, hogy amikor Bethlen Gábor negyedfélezer kurucát Pázmány Péter erős dunántúli befolyásának ellensúlyozására Nagykanizsa várába küldötte, a törökök testvérekként fogadták őket és kezükre jártak a kisebb, királyhű várak birtokáért folyt csatározásokban. A vallási háborúság ennek ellenére sem talált valami erős talajra Kanizsa vidékén. Egyrészt Bocskai katonáinak a felekezetek harcánál sokkal fontosabb teendőjük akadt a saját tarisznyáik megtöltése körül, másrészt a török is elég szigorúan intézte el az elvétve mégis csak felmerült vallási villongásokat. Bizonyság erre a következő, 1652-ben Kanizsán kelt hivatalos török parancsolat:

2) »Mi Kanizsa vegli Várának fő fő Agáy, ti kik vattok Martjánczi polgárok kicsintői fogva nagik, ez levelünket látván, azt adgiuk tudástokra, hogy tj közületek levő tizenegy vagy tizenniolcz falubeli polgárok az egész vármegie pöczétes *) Dr. Velics : Magyarországi török kincstári defterek, I. és II. kötet. -) Egyházasbükki Deroarics Kálmán közlése nyomán (Bátorfi : Adatok stb. 1877.). - 17 -