Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Nagykanizsa a világháborúban, írta Barbarits Lajos - A 48. gyalogezred története, írta Finta József

Az ezred kiegészítő területe Zala és részben Veszprém vármegye volt. Ezredparancsnokok voltak : 1886—1888. Rózsa Bertalan ezredes, 1888—1891. báró Bibra Frigyes ezredes, 1891—1895. Klobucsár Győző ezredes, 1895—1897. Csollány Géza ezredes, 1897—1901. Füspök József ezredes, 1901—1905. Czeh József ezredes, 1905—1907. Szurmay Sándor ezredes, 1907—1910. nagyváradi Horváth Dénes ezredes, 1910—1913. Seide Rezső ezredes, 1913—1914. lovag Sypniewsky György ezredes. Az ezred 1918 augusztusig a »nagykanizsai« elnevezést viselte. Háborús érdemei elismeréséül IV. Károly király az ezredet abban a ritka kitüntetésben részesítette, hogy ezredtulajdonost nevezett ki számára báró Szurmay Sándor m. kir. honvédelmi miniszter, altábornagy személyében. Ebben a legmagasabb kitüntetésben a 20-asokon kivül csupán még egy honvédezred részesült. A világháború kitörésekor az ezred 1914 augusztus 15-én kezdte meg a felvonulást a keleti hadszíntérre, Galiciába. Az ezred a 41. honvéd gyaloghadosztályhoz tartozott és a 31. ezreddel a 82. dandárt alkotta. A hadosztály József Ferdinánd főherceg seregcsoportjához tartozott. Az ezred már augusztus utolsó napjaiban átesett a tűzkeresztségen a zastavei erdőben, amikor is a Turyna-majort rohammal elfoglalták. 16 tiszt és 306 főnyi legénység volt a tűzkeresztség vesztesége halottakban. Ezt követte másnap, augusztus 28-án Rzeczya község elfoglalása. Sypniewsky ezredparancsnok vezetése alatt az ezred a posadovi harcok után tovább üldözte az oroszokat. Ezután mindjárt bekerült az ezred a II. lembergi csatába. A ravaruskai harcok után, sok veszteséggel, a 4. hadsereggel együtt visszavonult. Október 12-től nov. 4-ig a San-menti harcokban (Bugsch Aladár őrnagy zászlóalja hajózott át elsőnek Jaroslaunál a Sanon) megsebesült Sypniewsky ezredparancsnok is és a parancsnokságot hazslini Hazslinszky Emil alezredes vette át. 1503 fő volt a veszteség ezekben a harcokban. A krakkói csatában már Bugsch Aladár őrnagy, az ezred utolsó törzstisztje, vezette az ezredet, csakhamar ő is megsebesült s a parancsnokságot Pottyondy Gusztáv százados, majd Istvánffy Miklós 31. ezredbeli őrnagy vette át. December 30-án (a dunajeci állásokban harcolt ekkor az ezred) már tisztekből 24 halott, 52 sebesült, 6 fogoly, 48 beteg, a legénységből 1169 halott, 2061 sebesült, 315 fogoly és 224 beteg volt az ezred összes vesztesége. Sypniewsky ezredes felgyógyulva, 1915 jan. 10-én újra átvette az ezredparancsnokságot. A tavaszi kárpáti harcokban a 20-asok nevéhez fűződik az egyik legbravúrosabb és leghősiesebb haditény, a Drial-hegyhát elfoglalása. Márciusban a rendkívül súlyos harcokban megbetegedett Sypniewsky helyett Ágoston Béla alezredes (13. h. gy. e.) vette át a parancsnokságot. A 20-asok a hadosztályon belül, mint mindig, a kárpáti harcokban is a támadás és védelem gerincét képezték. A veszteség ezekben a harcokban 265 hősi halott, 1082 sebesült, 1120 beteg és 463 eltűnt volt. Április 30-án újból Bugsch őrnagy vette át az ezredparancsnokságot. A gorlicei áttörés után csendesebb napok következtek, Ga-li— 231 — Lovag Sypniewsky György vitéz Szepessy Bugsh Aladár