Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Nagykanizsa a világháborúban, írta Barbarits Lajos - A 48. gyalogezred története, írta Finta József

Nagykanizsán állomásozott. Nem érdektelen megemlíteni azt sem, hogy a 48. gyalogezredben szolgált 1838—40-ig Petőfi Sándor, a lánglelkű magyar költő is, mint zöldhajtókás sárgapitykés közlegény. * * * Dicsőségekben gazdag történetéhez híven, a világháborúban is halálfélelmet nem ismerő bátorsággal és elődeihez méltó hősiességgel harcolt a legkülönbözőbb harctereken. 1914 augusztus 12-én hagyta el az ezred Nagykanizsát és a Vág völgyén át utazott a San-folyó mögé, ahol az 1. hadsereg csapatai gyülekeztek. Az ezred az V. hadtest 14. hadosztályához tartozott. Augusztus 20-án kezdte meg az előnyomulást az orosz határ felé s 23-án már a Krasnik-i csatában Stanynál harcol az orosz 4. hadsereg ellen és egész Lublinig visszaszorítja a szívósan küzdő orosz tömegeket. A Keletgaliciában, de főként Lemberg körül lejátszódott események, az 1. hadsereget is visszavonulásra kényszerítették. Az ezred szeptemberben Krakkó környékére került. Októberben új támadásra indul, melyben Ivangorodig jut előre. Az ide-oda hullámzó, igen véres harcok Szilézia határára vetik a derék 48-asokat, decemberben azonban ismét a Nidáig szorítják vissza az oroszokat. A telet a Kárpátok ormain szenvedik végig és sok más jó magyar ezreddel együtt, Magyarország határait őrzik. Lelkileg, testileg meggyötörve, de harcikedvüket el nem vesztve nyomulnak elő ismét a gorlicei áttörés után, egészen Keletgalicia határáig, hol 1916 nyaráig állásharcokat vívtak. 1916 augusztus és szeptemberében lezajló Brussilow offenzíva a Sereth partján találja az ezredet. Itt küzdötte meg az ezred legvéresebb csatáját s a 10 hétig tartó szakadatlan küzdelemben állományának több mint háromnegyedét elvesztette. A fáradalmakat ki sem pihenve, vonatra száll és Lemberg, Krakkó, Bécs és Laibachon át, a Doberdóra kerül. A hős 48-asok a 9. és 10. Isonzó csatában bőségesen bebizonyították, hogy az új ellenséggel szemben és az elképzelhető legnehezebb viszonyok közepette is kitűnő katonák, akiknek elszántságán az ola* szok minden erőlködése megtört. 1917 tavaszán újabb állásban látjuk az ezredet Görznél, a Monte San-Marco lejtőin. Itt küzdik végig a 11. Isonzó csatát. Az olaszországi 1917-es nagy offenzívák keretében hősiesen kiveszik a részüket a küzdelemből és a felbomlott olasz csapatokat egész a Piavéig üldözik. 1918 júniusában résztvesz az ezred a híres piavei átkelésben és a folyó déli partján vív sok véráldozatot követelő nehéz harcot. Augusztusban ismét állásba kerül a Piave deltában. Ez volt az ezred utolsó harci tevékenysége, mert a bekövetkezett olasz fegyverszünet ezen fronton a háborúnak véget vetett és az ezred teljes rendben és fegyelemben megindult hazafelé. 19 napi gyalogmenet után 1918 november hó 18-án érkezett meg Nagykanizsára. * * * Az ezred I. zászlóalját a mozgósítás Sarajevóban érte. Innen indult el a 10. hegyi dandárral Szerbia ellen. 1915 május havában azonban már a Monte Saboti— 229 —