Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Nagykanizsa a világháborúban, írta Barbarits Lajos

berében a királyi háztartás Nagykanizsáról, a Franz-malomból szerezte be 3 vagon lisztszükségletét. Ámbár nagyon szigorú rendelet szerint szükségletét mindenki csakis lakóhelyén szerezhette be, — a város a 3 vagonra az őrlési engedélyt mégis megadta. Decemberben újra lisztet, ezenkívül hízott sertéseket rendeltek a kanizsai gőzmalom-üzemtől a királyi háztartás részére. A rossz termés, a sikertelen rekvirálások után Nagykanizsa az eddigi 11 helyett csak 6—7 vagon gabonát kapott egy hónapra, úgy hogy a fejadagokat heti 1.62 kilogramm kény ér lisztről 1 kilogrammra kellett leszállítani. Közben jöttek egyre a zsírtalan, majd hústalan, végül a szigorított hústalan napok, mígnem a következő karácsony napjától kezdve megszűnt az ozsonnakávé is. A hatóságok betekintettek az emberek fazekaiba, éléskamráiba, — egymásután írták össze házanként a legkülönfélébb élelmiszer-készleteket. Az üzleti forgalomból eltűnt a cukor, só, petróleum, trafik. Anakronizmussá vált a boltok ajtainak »itt petróleum, cukor, liszt, só korlátlan mennyiségben kapható« felirata. Az eldugdosott szükségleti cikkek segítségével felburjánzott falu és város között a cserekereskedelem. Tojást, tejet, a falu által termelt minden élelmiszert cukorért, szivarért a legszűkebb napokon is lehetett kapni, de pénzért, a piacon semmi áron. Az elégedetlenség december 15-én véres epizódban robbant ki. Cukorjegyet osztottak ezen a napon az Arany János-utcai óvodában. Az utcán hosszú sorban didergő, várakozó tömegben egy-két türelmetlen tolakodó miatt dulakodás támadt, tépték egymásról még a ruhát is. Végül is a tömeg benyomta a kerítést, összedőlt a lépcső kőkorlátja, maga alá temetve egy kisfiút, egy vasutasnak a gyermekét, akit eltört lábbal, agyrázkódással, haldokolva vittek el a többi, könnyebb sebesültekkel együtt a helyszínéről. 1917 februárjában végre megkezdte működését a városi élelmezési hivatal, nagy apparátussal, melynek élén Dobrovics Milán állott, aki más városokban szerzett kellő tanulmányok után a hivatalt példásan megszervezte. Az élelmezési hivatal első újítása volt, hogy a kávéra és zsírra is bevezették a jegyrendszert, zsírból havi 800, kávéból 100 grammban állapítva meg a fejadagot. Megpróbálkoztak a zsír és kávé rekvirálásával is, de a bevallásokból — hentesekkel együtt — mindössze 825 kilogramm zsírfelesleg tűnt ki Nagykanizsán, a kávé rovatába pedig végső összesítés után 0 került csupán. Ugyanekkor már a megyétől 16 helyett csak 4 vagon lisztet kapott a város, úgy hogy a havi fejadagot 3 kilogrammra kellett leszállítani. (Ezidőtájt az országos fejadag is 7.20 kilogrammról 4 kilogrammra szállott le.) Volt eközben olyan idő is, amikor Nagykanizsán cukrot csak orvosi rendelésre lehetett kapni, fél kg maximális mennyiségben. Emberfeletti, idegölő munkát fejtett ki az élelmezési hivatal, amíg a határtalan nélkülözések, a megfellebbezhetetlen nincs, a nyaklónélküli élelmiszer-anarchia közepette is a más városokban ki-kirobbant zajos eseményeket Nagykanizsa utcáiról el tudta hárítani. A HÁBORÚS PIAC A nagykanizsai lakosság nem tartozott a legtürelmesebbek közé. A piacon már 1914 november 13-án kis-székekkel akarták agyonverni a kiskanizsai asszonyok — 222 —