Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Nagykanizsa a világháborúban, írta Barbarits Lajos

Augusztus 26-án érkezett meg az tlső átfutó sebesültvonat, melynél fehérneműeket, kötszereket osztottak ki a kanizsai asszonyok. Szeptember l-ig befejeződtek a tömeges csapatszállítások. Az utcák képe elcsendesült. Az állomásparancsnokságot a legendáshírű ezredes, Mikida Antal vette át. A galambősz katona éppen nyugalomba készült, de a mozgósításkor nyomban felajánlotta szolgálatait és kanizsai állomásparancsnok lett, majd rövidesen kiment a harctérre. Az idős, beteges ezredes itt egy kombinált honvédezredet kapott, amely a »Mikula-dandár« hivatalos néven szerepelt. 1915 júniusában egy szuronyrohamban esett el a gorlicei áttörésnél. Kisebb csapatok indulása, sorozások, bevonulások, a front hírein való lelkesedés vagy aggódás és a háborús intézkedések egymást érő sora, lassan állandósultak, megszokottakká lettek. Az első »aranyat vasért« akcióban 298 nagykanizsai lakos 456 darab, 1250 korona értékű ékszert adott össze három hét alatt. Szeptember végén Deák rendőrfőkapitány megszervezte a polgárőrséget önkéntes rendőri szolgálatra. A polgárőrség dr. Kovács Gyida járásbírósági elnök parancsnoksága alatt december elején megkezdte szolgálatát. Decemberre már megfogyatkozott a kanizsai férfilakosság, a kenyérkereső apák és az aranyifjúság legjava része hadbavonult. Hetenként 8000 tábori lapot vitt utánuk a posta Nagykanizsáról. Az árván maradt családok összeköltözködése folytán a mindig lakásmizériákkal kiizködő Nagykanizsán válogatni lehetett az üres lakásokban. Külön nevezetessége volt ebben az időben Nagykanizsának, hogy innét került ki az első gyerek-katona. Egészen apró legénykék egymásután szökdöstek a frontra. Olyan volt ez, mint valami epidémia. A fővárosi sajtóban annakidején szenzációként kolportált legelső gyerek-katona, a 13 éves Takács Imre volt. Valamelyik Nagykanizsa-környéki községből szökött be a kanizsai kaszárnyákba, ahonnét rendőrök vitték haza, míg aztán mégis csak megszökött egy menetszázaddal. Majd minden harctérre induló kanizsai vonaton elcsíptek egy-két gyereket. 1915 január közepén hét 13—14 éves kanizsai gyereknek sikerült egy katona vonaton megszöknie. Pár nappal utóbb 9 gyereket a vonatról szedtek le, a tizedik, egy negyedikes polgárista mégis megszökött, ki is jutott a harctérre, írt is onnét. Tavasszal a 14 éves Guta Antal szökött ki a frontra, honnét egy sebesültvonattal hazaküldték, de másnap már újra megszökött egy menetszázaddal. Húsvétkor három 12 éven aluli gyereknek sikerült egy katona vonattal kijutnia, decemberben pedig négy gyermek indult el a kanizsiai állomásról a front felé. Még 1916 augusztusában is hazahoztak a frontról egy kanizsai gyereket. A társadalmi élet hangos eseményei elmaradoztak. Még Szilveszter éjszakáján is üres, néma, kihalt volt a város. Ehelyett az egyesületi tevékenység az egyre érkező sebesült-transzportok körül talált bőséges teret. A Vörös Keresztfiók már a béke-években tervezett, 12 súlyos és 200 könnyű sebesültnek szánt kórházat most, főleg átutazó sebesültek számára, sürgősen megvalósította, természetesen provizórikus formában : nehéz sebesülteknek a vasúti várótermeket, könnyebb sebesülteknek a sörgyárnak három helyiségből állott hatalmas kádárműhelyét rendezték be. Mikor azután a Vörös Ker^sztfióknak — 215 —