Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
Nagykanizsa város fejlődése, írta Barbarits Lajos
csizmákban járnak, mihelyt beköszönt az első őszi eső, télen pedig nem egyszer lovastól fagyott bele a megsüllyedt szekér a Német-utca sarába. Rözsekötegekkel rakták végig a legsüppedékesebb útrészeket, a gyalogosoknak pedig gerendákat raktak le és azokon kellett átugrálni egyik sorról a másikra. 1843-ban még csak az ispita-utca volt úgy-ahogy téglával kirakva. 1840-ben a megyéhez, 1844-ben a herceghez, a királyi kamarához és helytartótanácshoz folyamodik segítségért a város, hogy anyagilag támogassák valamilyen szilárd utcaburkolat létesítésében 1). A város — lakóit »a kétségbeeséstől megóvandó« — 20.000 mérő kavics állítására kötelezte magát (ebből a zsidó hitközség kereskedelmileg legjobban érdekelt 70 háztulajdonosa magára vállalt 10.000 mérőt), az uradalom pedig 2000, a következő évekre évenként 1200 mérő kavics szállítását vállalta azzal a kikötéssel, hogy ami kavicsot az uradalom fuvaroz, annak háromnegyed részét a Fő-utcára, a többit a Kaproncai-utcára kell fordítani. 2) Minden igyekezet ellenére azonban (a kért államsegélyt nem kapta meg a város) Nagykanizsa nem tudott az utcáival boldogulni. Az ötvenes években még mindig változatlan az utcák képe. Volt azonban a városnak egy sétatér-alapítványa, ami kihágási büntetéspénzekből évről-évre gyarapodott. Maga a sétatér azon ban még évtized multán is csak annyival jutott előbbre, hogy a város folyamodott, hogy létesítendő parkját I. Ferenc Józsefről nevezhesse el. A kérést a kabinetiroda, a leendősétatér körüli terek és utcák megfelelő kiépüléséig elutasította. 3) A szépítőválasztmány Cliinorány Boldizsár e\nö\t vezetésével, a viszonyokhoz mérten, derekasan dolgozott, míg egészen apró vívmányokat ki tudott verekedni. így 1844-ben kötelezővé tették minden ház falára vagy külön kis táblára a házszámok kiírását. 4) A választmány, melyre rábízták az utcai járdák és árkok elkészítését, 1850-ben elhatározta, hogy a Fő-utca egyik felén a gyalogjárót kikövezik. Az volt csupán a baj, hogy Nagykanizsán útburkoláshoz értő mesterember nem volt, úgy hogy a választmány Varazsdról kért 6 »flaszterozóh. A költségeket a háztulajdonosokra osztották el. 5) Nagy része volt a szépítő-választmánynak abban, hogy 1854-ben megkezdték a Kisfaludy-utca megnyitásának munkálatait. 6) A kisajátítási költségekhez a herceg 400 forinttal járult hozzá. Téglát az évenként, apránként folytatott járdaépítésekhez a város adott téglagyárából »termesztményi áron«. 7) A városi rendőrség gyre a piac kavicsozását és a Cziglenicze lecsapolását sürgette, de csak 186-9-ben került sor arra, hogy a piacon tócsában álló víz levezetésére téglázott csatornát húztak a tér köré és azt 580 szekér homokkal feltöltötték. 8) Amikor megépült a kanizsai vasút s ezzel a város forgalma a postaúiakról főként az állomás felé terelődött, a keskeny Ispitál-utca (Kazinczy-utca eleje, folytatása volt a Kapronczai-utca) nem volt többé elegendő a személy- és teherpályaudvar irányában napról-napra emelkedő forgalom lebonyolítására. Ezért már 1866-ban elhatározta a város, hogy korábbi tervei szerint az Iván-utcát (a mai Csengeryutnak a Zrínyi Miklós-utcától a teherpályaudvarig terjedő része) meghosszab1840. 891 .és 1S44. 189. jkv. 2) 1845. Izr. hitközség kérelme a vármegyéhez az utak javításáért. 3) 1229/853. sz. irattári akta. *) 1844. 190. jkv. 5) 1850. 614. és 681. jkv. 6) 1852. 924., 1284. és 1854. 1088. jkv. 7) 1854. 1031. jkv. 8) 1855. 838. és 1869. közösügyi 80. jkv. — 113— 8*
