Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)

Nagykanizsa város fejlődése, írta Barbarits Lajos

volt a téglára, mert 1812 első napjaiban megjött a rendelet, hogy minden házigazdának a háza előtt ki kell tégláznia az árkot és arra rendes téglahidakat kell építenie.

1) Hirtelen szakadt ez a kötelezettség Nagykanizsa lakosainak nyakába. Kő messze vidéken nincs. Volt ellenben az uradalomnak néhány és a városnak egy téglagyára, ezek azonban nem győzték a munkát, a város meg nem győzte a kiadást. A munka azért megindult, meg sem állott, de eredménye nem sok volt. A céhek gyüjtőíveken ajánlottak fel jókora summákat a városnak utcajavításokra, mert hiszen jól tudták, hogy amint Nagykanizsának jobb utai, utcái lesznek, mindjárt megérzi azt a város ipari és kereskedelmi forgalma is. A város maga a szomszéd városokhoz, vármegyékhez, mint Nagykanizsa forgalmában és közgazdasági fellendülésében érdekeltekhez fordult segítségért, természetesen eredménytelenül.

2) 1824-ben már annyira felgyülemlettek az útépítéssel kapcsolatos teendők, hogy a tiszt újításkor útmestert is választottak. Erdéli József elvállalta a tisztséget ingyen, csupán köztehermentességet kapott. Ebben az esztendőben 81.441 frt ára munkát vetettek ki a városra, amit mind útjaiba kellett volna investálnia. A kézi- és fuvarmunkát közmunkában adta a lakosság, így készpénzben csak 3887 forintra lett volna szüksége a városnak, ezt pedig a felemelt sóárakból a helytartótanácstól kérte a város, amely minden elképzelhető pénzforrását kimerítette utainak fokozatos rendbehozására. Természetes, hogv a vármegye által diktált tempóban az első kitéglázott utca az Ispita-utca (mai Kazinczy-utca) volt, ahonnét az uradalmi major szekereinek kellett a városba és azon keresztül járniuk. * * * Nagykanizsa város öt irányba ágazó postaútak keresztezési pontjában feküdvén, kiépülése a legprimitívebb sugaras települes: az öt főforgalmi útvonal hosszában, egymástól messze elhajló, a határba hosszú csápként kinyúló utcák keletkeztek, összekötő utcák nélkül. A Piac-térbe torkolt a Magyar-utca, Német-utca és Ispitálutca, a mai Eötvös-térbe pedig a Récsei- és Soproni-utca, míg a két teret a Fő-utca kötötte össze. Az utcákon, amint leszállt az este, megszűnt az élet. Akinek éppen dolga akadt, lámpással felszerelve járt a városban, amelyet a holdvilágon és az éjjeliőrök lámpáin kívül semmi sem világított. 1819-ben »éjjeli vigyázóknak keményen meghagyatott, hogy rendessenn és annak idejébenn órákat kiáltozzanak és minthogy eddig a Városbann több Helyekenn rablások történtek, nagyobb bátorság okáért minden utzábann éjjeli Vigyázó Segédek fognak nekik adattn% .

3) Nagykanizsa utcai világításának története 1821-ben kezdődik, amikor is a piac körül lakó 34 kereskedő engedélyt kapott arra, hogy saját költségükön lámpákkal ellátott két éjjeliőrt fogadhassanak,*) akik a Piac-tér boltjaira vigyázzanak. Nagyobb biztonság kedvéért később több állandó lámpát állítottak fel a kereskedők a téren s kérésükre a város elrendelte,

5) hogy a Piac-tér összes boltosai a közös világítás 6) 1812. 102. jkv. 2) 1824. irattári aktacsomó. 3) 1819. 393. jkv. 4) 1821. 333. jkv. 6) 1829. 259. jkv. — 111 —