Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája IV. (A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. 1929)
Kanizsa vár története, írta Barbarits Lajos
A KANIZSA Y-VÁRURAK KORA Osl Heribert csakhamar 3000 főnyi lovas-sereg felett parancsnokolt az újraépült várban. Az Osl-ok azonban nemcsak hős katonák, hanem zsarnok kényurak is voltak, akik, ha érdekeik kívánták, a királlyal is dacolni tudtak. Osl Lőrinc 1324-ben Csálc Mátéval szemben a király mellé állt és újra a korona kegyelmébe jutva, Zala főispánja lett és nevét Kanizsay-ra változtatta. Kanizsay Lőrinc a várat akkori fogalmak szerint modernizálta, a negyedszázaddal előbb épült Sánci-erődhöz hasonló még egy elő várral a keleti oldalon megtoldotta. A bővítés következtében most már a kis Kanizsa-jolyó is a vár területén folyt át és azt fatornyos híddal összekötött két részre, az ó- és új-várra osztotta. Kanizsay Lőrinc jó hűbérúr volt. Még a romokban hevert templomot is felépíttette 1) s ezzel teljesen beférkőzött vár-népének szeretetébe. Jó híre kelvén a kanizsai várúrnak, meg is népesedett a vár és város egyaránt ben vándorlókkal. A Kanizsayak ezeknek az időknek minden hadjáratában nemcsak hűséges és jól felszerelt csapataikkal, hanem személyes bátorságukkal is felette kitüntették magukat. Lőrinc, három idősebb fiával együtt a Bazarád vajda elleni harcokban, az oláh szorosokban esett el. Az életben maradt másik két testvér a nápolyi hadjáratokban tüntette ki magát és szerzett újabb méltóságokat és javadalmakat. János 1349-ben már főudvarnok, István pedig zágrábi püspök lett és megengedtetett, hogy az elszórtan fekvő Kanizsay-birtokok a Kanizsa körül fekvő, emezeknél sokkal értékesebb kincstári birtokokkal elcseréltessenek. A birtokszerzés láza ekkor már annyira elfogta Kanizsay Jánost, hogy a vár újabb fejlesztése után, sokszor véres erőszakkal, gyilkosság, rablás útján is növelte enélkül is óriási kiterjedésű kiskirálvságát. Kapzsisága miatt kegyvesztett is lett a királyi udvarnál és főtárnokmesteri címéről is le kellett mondania, majd röviddel ezután, 1386-ban búskomorságban meghalt. Nagv-Kanizsa új ura, Kanizsay Miklós 20 éves korában Sopron és Vas főispánja, egy év múlva királyi főtárnokmester, majd 1389-ben főkincstárnok, akit 1391-ben bekövetkezett halála után Kanizsay István követett a váruraságban. Az új hűbérúr rendíthetetlen híve volt a királyi családnak s mint ilyen, kegyence Mária királynőnek. Mikor Mária királynő és a helyette uralkodó anyja, Erzsébet még 1386-ban a horvát lázadók lecsillapítására Kanizsán át délfelé utaztak, védelmükre velük utazott Kanizsay István is, aki Gara vára körül a lázadók kezére iutott. Fogait kiverve, zsákba kötözve hurcolták fogságba és csak egy évi börtön és sok alkudozás után eresztették szabadon. Ugyanő volt, ekkor már mint királyi főajtónáiló, a bujdosó Zsigmond király hűséges kísérője az 1397. évi nikápolyi csata után. Sok ezer forintot kölcsönöztek a Kanizsayak hatalmas vagyonukból megszorult vagy fogságba jutott főuraknak és nem egyszer tettek anyagi szívességeket magának a királynak is. A haszon természetesen azért csak az övék volt, mert a szívességek fejében sok vár, uradalom, jog szállt a birtokukba. Tgy szerezték a váron kívüli község-alapítás és ezekben a vásártartás jogát is, ') Ez a templom benn volt a várban, a Régi-városban (ó-vár) és Szent Péter volt a védőszentje. Később a várral együtt ez a templom is elpusztult. - 3 2*
