Novák Mihály: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban (1908)
Az 56-ik honv.-zászlóaljról
2éi egészen ismeretlen parancsnok vezényelte Kisfaludy zászlóalját a Királyrév és Zsigárd közötti harcztérre. Itt tétlenkedtek. El is vágták őket a főseregtől az osztrákok. Seregakol felé húzódtak, hajtották őket az osztrákok, az utánuk törtető tüzérek pedig söprették végig-hosszat a menekülő 56-osokat. Aztán megrohanták őket a vértesek, a mire Mikovényi parancsnok és Kozma nevü segédtisztje elfutottak, cserben hagyták a zászlóaljat. , „Mielőtt a jotobról-balról előrohanó, nekihevült vértesek a maga sorsára hagyott zászlóaljra vetnék magukat — írja Tóth Károly „Az 5ü-ik lionv. zászlóalj tört." kis munkájában — soraink közül egy délczeg, barna arczu törzstiszt a körülgyűrűzött tömeg jobb oldalához vágtat. Parancsoló hangon, tiszta magyar kiejtéssel ekképpen szól honfitársaihoz —ra honvédekhez: „Rakjátok le fiaim a fegyvert! Az ellentállás ugy is haszontalan, mert körül vagytok kerítve és elvagytok fogva ..." Akad egy gyámoltalan főhadnagy, ki a parancsnok gyávasága által előidézett deprimáló helyzetben hajolni akar az ''léggé érthetően és világosan kimondott szavakra. De a zászlóalj egyik őrmestere — kiskanizsai Jámbor Ferencz az agyon rémült embernek azonnal megmutatja, hogyan szúrja keresztül „ha még egyszer feltátja a száját". Ez a nyúlánk, szőke arczu, szikrázó szemű, forrong») lelkű igazi félisten, ki a gyorsan végzett rendreutasitás után, a végképen elillant parancsnokot helyettesítő tiszt vezény-szavát, izgatottan követelni igen, de hogy késő ne legyen! be várni nem tudja, abban a rémületes cseudben, mi az osztrák törzstiszt szavait követte a dicsőséges halál és a gyalázatos élet elválasztó pillanatában elkiáltá magát : „Zalamegyeiek! Oda ne adjátok, meg ne gyalázzátok a kápolnai zászlót." Jámbor őrmester intő szózatára a lovasoszlopok közé szorított honvédzászlóalj a helyett, hogy a vértesek előtt lerakná a fegyvert, védelmi állásba helyezkedik. A töltött fegj Tverek szuronyai kifeszülnek. A vértezett mellű lovasok a ló nyaka körül keresik a menedéket. De a toporzékoló vértes tiszt nem veszti el rendkívüli lélekjelenlétét. A szuronyok hegye előtt husz lépésnyi távolságban nyers szidalmak között figyelmezteti a „Kossuth kutyákat" hogy azonnal rakják le fegyvereiket, különben egy lábig lekaszaboltatja őket. A tulbuzgó
