Cselenkó Borbála: Szerzetesrendek az Árpád-kori Zala megyében (Zalai Kismonográfiák 9., Zalaegerszeg, 2006)
V. Pálos kolostorok az Árpád-kori Zala megyében
Tűrje nemzetség családjai a birtokosok, bár itt konkrét donátor nemzetségről nincsenek adatok. A kezdeti köznemesi alapítás szinte törvényszerű volt, ha figyelembe vesszük, hogy a 13. század a világi kegyúri reprezentáció fénykora. Azaz a század első felében sorra születtek a nemzetségek birtokközpontjaiban a családi monostorok elsősorban a monasztikus rendek számára. Ilyen reprezentációs igényekkel a szegényebb nemesi családok nem tudtak versenyre kelni, hiszen egy ilyen alapítás az egész családi birtokot fölemésztette volna. így kapóra jött egy olyan szerzetesrend, amely a maga szerényebb körülményei között képes volt a családi reprezentációt biztosítani, s ellátni a család körüli szakrális teendőket, ugyanakkor a javadalmazása nem igényelt nagyobb birtokokat. 313 Miként minden szerzetesrendnek, a pálosoknak is sok történetírója akadt. A magyarországi pálos kolostorok egyik legteljesebb jegyzékét Hervay Ferenc állította össze. О szól a munkájában arról is, hogy melyik forrásokat tartotta mérvadónak, illetve hitelesnek. Az egyik az a jegyzék, amelyet Pázmány Péter esztergomi érsekként, - az esztergomi egyházmegyének 1629-ben Nagyszombaton tartott zsinata alkalmával - állított össze és a zsinat határozatainak függelékeként nyomtatásban is kiadott. Ebben a pálos kolostor jegyzékek összeállításánál egy ma már nem létező 15. századi pálos kéziratot 314 használt. Ez a jegyzék valószínűleg 1469. és 1473. között készült, és a pálos vicariák akkori beosztását tartalmazta. 3 ' 5 Fontos forrásként tünteti fel Hervay a pálosok generális perjelének, Gyöngyösi Gergelynek az Inventariumát, amely azoknak a pálos kolostoroknak az okleveleit foglalta magába, melyeket Gyöngyösi végiglátogatott. Szintén jelentős Gyöngyösinek a rendtörténeti munkája, a Vitae fratrum, amelyből a korábban fennállott, de időközben elpusztult vagy elnéptelenedett remetetelepekről értesülünk. 316 Ebbe foglalva maradt fenn Pál veszprémi püspök - későbbiekben még gyakran említendő, és a Zala megyei pálos rendházak szempontjából is fontos - 1263-ban kelt oklevele, amelyben egyházmegyéje területén a következő hét remeteséget engedélyezi: Pilissziget Szent Ilona, Kőkút Szent Mária Magdolna, Bakony Szent Jakab, Idegsyt Szent Erzsébet, Badacsony Szent Imre, Örményes mellett Elekszigete Szent Mária Magdolna és Szakácsi Szent Domonkos védelme alatt. 317 Ezek a remeteségek valószínűleg nem voltak alapítványok, hanem az elszórtan élő remeték önkéntes társulásai. Kezdetben aligha volt birtokuk és biztos jövedelmük. Pál püspök éppen ezért nem javasolta részükre a pápánál Szent Ágoston regulájának engedélyezését. 318 Végül csupán oklevelekben maradt fenn emléke négy pálos helynek. Ezek közül a következő kettő a történeti Zala megye területén helyezkedett el: Henyén Szent Margitról, Vallus falu határában Szent Miklósról nevezett rendház. 319 61
