Bodorkós Zsolt: Gutorfölde története (Zalai Kismonográfiák 8., Zalaegerszeg, 2004)

Molnár László: Az oktatás története

Az oktatás története Már Szent István királyunk elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templo­mot és mellé iskolát, ahol a parasztgyerekek is megtanulhatják a keresztény hit elemeit, imádságot és idővel az olvasást. 1 Első királyunk álma mennyire vált valósággá, nem tudjuk. A későbbi száza­dok során alakult - elsősorban városi, mezővárosi - iskolák felekezetiként valóban a templomok mellett épültek fel. Még a XVIII-XIX. században is arra törekedtek, hogy a templom és iskola lehetőleg egymás mellett álljon. Sem Gutorfölde, sem Náprádfa esetében nincs tudomásunk középkori isko­láról. Az iskola, tanító első említésekor a pákai tanító oktatta e falvak gyermekeit, már akiket valamilyen indíttatásból iskolába adtak szüleik. A pákai plébánia községeiben Pákán bizonyítottan már 1747-től folyamato­san, az 1777-ben felsorolt 17 „filiából" Náprádfának 1810-ben, Gutorföldé­nek 1837-ben már volt iskolája. Gutorfölde iskolájáról 1837-ben azt is leírták, hogy a tanító fizetése 20 váltó forint volt. Igaz ő helybéli birtokos lévén, elsősorban gazdálkodásból élt. Aztán az iskoláról sokáig nincsenek további adataink. Az 1848-49-es szabadságharc leverését követően a császári adminisztráció rendelkezései szerint, az új közigazgatási beosztásnak megfelelően, minden polgári és katonai kerületben meg kellett szervezni a „Kerületi Tanhatóságokat". Ez a hivatal volt a kerületben levő valamennyi alsó- és középfokú iskola főhatósága. Zala megye iskoláit a Soproni kerületi es. kir. Tanhatóságnak (K. K. District - Schulbehörde Oedenburg) rendelték alá. A Tanhatóság tájékozódott az iskolák számáról, tanítók végzettségéről és javadalmazásáról. Az 1850-ben és 185 l-ben bekért jelentésekből pontos ada­tokat kértek többek között minden római katolikus iskola tanulólétszámáról, fel kellett tüntetni azt is, hogy melyek azok a községek, melyekben nincs iskola, hány gyermek jár iskolába, és mi a tananyag. Bár a „táblás jegyzékeket" sokszor visszaküldte a Tanhatóság az elégtelen adatszolgáltatás miatt, az teljesen pontos információkat ennek ellenére sem kapott, sőt kb. 50 jelentés (nagy része a Balaton-felvidék iskoláiról) hiányzik. 2 Ebből a jelentésből kiderül, hogy Gutorföldének nincs iskolája. Ekkor Csertalakos, Gutorfölde, Himföld, Szentpéterfölde iskolaköteles gyerekeinek is Pákára kellene járnia iskolába. Továbbá pontos számot kapunk a felsorolt falvak tanköteles gyermekeinek számáról is: Csertalakoson 26, Gutorföldén 30, Himföldén 6, Szentpéterföldén 16 tankötelest írtak össze. Csupán közvetett adatunk van arra, hogy a községi iskola 1884-ben kezdte meg működését. Az iskola egy tanteremből és egy tanítói lakásból állt. A tan­127

Next

/
Thumbnails
Contents