Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Szatlóczki Gábor: Szentgyörgyvár a középkorban

majd 1463-ban Unyani Miklós sümegi várnagynak, de mindvégig maguk birtokolták.

8 A tulajdonjoguk azonban nekik is csak zálog lehetett, miközben a vár másik fele továbbra is a Bánfiak, míg birtokrészeik többsége az egykori várnagy Csapi András kezében volt. Marcali Bánfi István halála után már csak unokaöccse László képviselte a családot. Fia neki sem született ezért 1474. január 7-én a budai káptalan előtt kölcsönös örökösödési szerződést kötött rokonaival Báthory Istvánnal, Lászlóval és Andrással.

9 Marczali László anyja ugyanis Báthory Katalin volt. A szerződésbe belefoglalták, hogy amennyiben László utód nélkül halna el, birtokai, köztük Szentgyörgyvára avagy Békavára a Báthory családra száll. Ugyanekkor a várban azonban Lotomberki Swampek György is birtokolt, felesége, Marczali Vajdafi János leánya Katalin révén. Swampek Unyani Miklóst szerződtette várnagyául, aki ezt a tisztet 1474-76 között viselte.

10 Swampek Györgytől azonban lázadásért Mátyás király 1479-ben elkobozta Szentgyörgyvárát és az örökösödési szerződés alapján Báthory Istvánnak és Andrásnak adta.

11 Ettől fogva már szilárdan a Báthory család tartotta a kezében Szentgyörgyvárat és tartományát, melybe bele tartozott ekkor: Szentgyörgy, Betefalva, Mánd, Szentlászló, Szentmihály, Senye, Hégenfölde, Hídvég, Szentiván, Magyarád, Kolon és Hosszúfalu. A továbbiakban még 1496-ban Marczali Bánfi István leányának Borbálának a lánya, Hédervári Dorottya adta itteni részeit férjének Drágfi Bertalannak, amit a király is megerősített, de birtoklásukról nincsen adat, a szerződés csak a birtokigényt igyekezte fenntartani.

12 A Szentgyörgyvár szerepe és jelentősége a XV. századi, és török idők előtti évtizedek Magyarországában elég vegyes képet mutat. Meghatározó pontot csak Zala megye életében játszott. Építése utáni első évtizedben a környék retteget rablótanyája. Csapi András várnagy és katonái rendszeresen fosztogatták a környező birtokokat, főként a Gersei Pethők Tátika, Rezi, és Kernend vártartományait.

13 A támadások sorát a zalavári várnagyok 1444 augusztusi támadása nyitotta meg, majd az 1444-es várnai csatavesztés, és Ulászló király halála utáni anarchikus időkben valóságos háborúskodás kezdődött.

14 A Marczaliak V. László pártjához tartoztak, a Pethők pedig Ulászló feltétlen hívei voltak. A pártálláson kívül azonban több régi birtokvita is terhelte a két család egymáshoz való viszonyát. Korábban a Pethők kerültek ki győztesen a Tátika vár birtoklásáért folytatott küzdelemből, míg a gazdag szentlászlói tartományt a Marczaliak szerezték meg.

15 Az egyik legsúlyosabb volt, a Pethő birtokokat, Szántót, Tomajt és Rezit ért támadások közül az 1445 augusztusában Keszthely mezővárosa ellen történt hatalmaskodás. Csapi András vezetésével a szentgyörgyvári familiárisok felforgatták és kifosztották a város templomait, a Pethő család udvarházát és gazdag zsákmánnyal felpakolva távoztak.

16 A támadásból per lett, míg az ellenségeskedés tovább folytatódott. A két fél fegyveres összecsapásai kiterjedtek a 28