Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - Az emberi élet szokásai

részesíteni. Más is megtehette ugyanezt, hiszen az iskolában a plébános úr megtanította, hogy ilyen esetben a halódó gyermeket megkeresztelheti bárki az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és ez érvényes keresztség. A keresztszülőt egy két hónappal a szülés előtt hívták meg. A század első felében inkább ismerősöket, barátokat, és a szegényebb sorsúak jómódú embereket hívtak meg komának, az ötvenes évektől pedig a mai napig rokonokat. Gyakran előfordult, hogy a gazdagabb emberek 20-30 keresztgyereket tartottak keresztvíz alá, ugyanis a keresztkomaságot nem volt szabad visszautasítani. Őket azért hívták, mert több tellett tőlük ajándékra. Akik kölcsönösen visszahívták egymást, azok dupla komák lettek, magát a mürokonsági formát pedig dupla komaságnak nevezték. Itt egy keresztszülőt hívtak. A gyakori csecsemőhalandóság miatt igyekeztek minél gyorsabban megkereszteltetni a gyermeket. Többnyire másnap megjelent a keresztanya, és a sarkos vánkosba bekötött pólyással elindult a templomba. Vele ment a bába is. Arra vigyáztak, hogy a keresztelendővel ne menjenek át vízen. A templomba se léphettek be, csak a sekrestyébe, és csak a szertartás végeztével haladhattak át az újszülöttel a templomhajón. Az első fiú általában az apja, az első leány az anyja nevét kapta. Megérkezve a keresztelőről azt mondták, hogy pogányt vittünk és keresztényt hoztunk. A keresztanya ezután elsietett, hogy elkészítse a komatálat. A harmincas évekig háromszor, azután már csak kétszer vittek komatálat. Miután az asszonyok kórházban szültek, a szokás megszűnt, s elhomályosult a komaság mélyebb értelme, a gyermekért s az egymásért vállalt kötelesség és felelősség tudata is. A komatál adásban nemcsak az ételek játszanak szerepet, hanem az edények is, amelyben viszik, tálalják. Ha volt rá pénze, minden férjhezmenő lány beszerezte a komapoharat, a szosszos tálat, a süteményes tányérokat, a húsos tányérokat, amelyeket csak a komatál adáskor vett elő . A szegényebbeknek nem volt külön e célra szánt készletük, ők az egyébként is használt díszesebb tányéraikra rakták a süteményeket, húsokat. A komatál ételei: húsleves, mártás a főtthúshoz, rántotthús, rizsjolfujt, zsömlekubli, tőtöttkifli, forgácsfánk, melegfánk, rétes és egy üveg bor. Egyszer egyszer annyit vittek, ami elég volt két-három napig a gyermekágyas asszony egész családjának. Minden esetben volt benne leves, legalább kétféle hús, két vagy három féle sütemény. Kerek fejkosárba pakolták az ételt, szép fejtekercset tettek a fejükre, és a legszebb szőttes vagy damaszt kosárterítővel takarták le az egészet. A szülő nő egy hétig feküdt a gyermekágyban, addig mellette volt a kisbaba is. Amikor felkelt, akkor a gyermeket bölcsőbe fektették. Ezután az asszony három-négy hétig nem ment ki az udvarból. Csak akkor hagyhatta el a portájukat, amikor elment a templomba a kiavatásra. A megbeszélt napon eljött a bába, ő segítette vinni a gyermeket. Bementek a 169