Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - Viselet

rojtok voltak. Kékre festették. Majdnem minden kislánynak volt kóckendője. Fejükön fejkendő, lábukon magasszárú cipő, ez volt a téli öltözetük. Majd csak az ötvenes években vettek nekik kabátot, sapkát, cipőt. A nők kivetkőzésének kezdete a negyvenes évek elejére esett. Ekkor csináltatták az első egészruhájukat, vették az első télikabátokat. A lányok mindig tetőtől talpig megnézték Oltay Klementina ruháit, ha nyáron hazajött az intézetből, s a maguk módján utánozták is. Puffos ujjú, mintás dirndli ruhában mentek a bálba, szoknyájukon kívül hordták a blúzaikat, és színes lakkövvel szorították magukhoz. De mellette még nekik is megmaradtak a viseleti darabjaik. A kivetkőzés utolsó mozzanata az ötvenes években következett be, amikor a lányok és a fiatalasszonyok levágatták hosszú hajukat, és az asszonyok is fedetlen fővel kezdtek járni. Akik 1940 előtt mentek férjhez, azok sem a hajukat nem vágatták le, se a fejkendőt nem hagyták el, egyébként ők is „egyberuhássak" lettek. Saját maguk állapították meg, hogy az ő viseletük nem hasonlított a szomszédos Sármellék és Zalavár viseletéhez, mert azok sok alsószoknyát vettek föl, gyöngyöskontyot viseltek, „kiváltak ebbül a vidékbül, inkább a kiskomáromiakhoz meg a balatonmagyaródiakhoz hasonlítottak. Mink meg ugy őtözköttünk, mind ezek az alsópáhokiak, fősőpáhokiak, karmacsiak. Szegényessebben." S tegyük hozzá, hogy inkább a városi viselethez álltak közelebb. A ruháikat gondosan rendben tartották. Ősszel a nyári alsószoknyákat kimosták, kivasalták, összetekerték és lefektették a sublót fiókjába. A szoknyákat szintén összetekerve, összekötve ugyancsak a sublótba helyezték, ahogy a nyári blúzokat is. Szekrénybe csak a szűk egészruhákat akasztották, addig mindent a sublótban tároltak. Az ünnepi holmikat nem mosták gyakran, mert amint megjöttek a templomból, azonnal mindent levetettek magukról. Három féle ruhájuk volt: ünnepi, félünnepi, amit ünnepek délutánján, litániára vagy városba menet vettek fel, és a hétköznapi. Legnehezebb a vászonholmik mosása volt, mert azok a vízben megkeményednek. Először hamulúgos vízben mosták a vásznakat, azután négyszögletesre összehajtogatták, rátették a víz szélébe állított ferde mosószékre, és mosólapickával ütötték-verték a vásznat, azaz kilapickázták, és kiöblítették a patak vizében. A fehér ruhákat szappanos vízben kifőzték, keményítették és kékítették. Néhány szem kékítő golyócskát vízben föloldottak, és beledobták a fehér ruhát. A búzalisztből otthon főzött keményítővel az ágyneműt,- a finomabb, kényesebb ruhákat a bolti készítménnyel keményítették. „Csak úgy ropogtak az alsószoknyák, de még a zsebkendők is." A hajukat is lúgos vízben és lúgkővel főzött háziszappannal mosták meg. A nagy tisztálkodás napja a szombat volt, akkor sikáltak, takarítottak, mosa167