Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)
Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - Viselet
A harmincas évek közepén jöttek divatba a színes grenadin anyagokból készült „átiláccós blujzok", amelyek alá pántos, kékített, keményített slingőt lejbit vettek föl.Olyan szépnek tartották, hogy elnevezték leányálomnak. Ilyenekben másutt- Sármelléken, Zalavárott már korábban - Kerecsényi E. kutatásai alapján Zalakaroson egyenesen a századfordulótól kezdve jártak a lányok. Télen a szoknya anyagából való szövetrékliket csináltattak, és arra terítették a kendőket az anyák és lányok egyaránt. A harmincas években télen magasszárú fűzős cipőben, tavasztól őszig panglis /pántos-csatos/ fécipöben jártak. A húszas években ünnepre fehér patentharisnyájuk volt, a harmincas évek elején a lányok már testszínü selemharizsnyákat vásároltak. A század eleji nőknek nem volt ékszerük. Még jegygyűrűjük sem. 76 Ha akadt egy-két arany fülbevaló, azt az Amerikába szakadt rokonok küldték. A harmincas években a módosabb lányok közül néhányan kaptak szüleiktől divatos köves arany gyűrűt, lencsés fülbevalót, nyakláncot. A szomszédos sármelléki és zalavári a lányok télen is hajadonfővel jártak, de Szengyörgyvárott nem. Itt egy-egy lánynak 5-10 delin fejkendője - a vagyonosabbaknak rojtos szélű sálkendője is - volt, és minden vasárnap igyekeztek másikat a fejükre kötni. Tavasztól őszig természetesen hajadonfővel jártak. Az iskolás lányoknak oldalt választották a haját, mindkét oldalon fölhurkázták, két ágba befonták, „mint a sósperecet, úgy igazították", és fehér szalagot kötöttek bele. Az iskolából frissen kimaradt lányok szintén még hasonlóan fésülködtek, de nekik szalag helyett csatjuk volt. Csak al7- 18 éves lányok tették föl kontyba a hajukat. Egyszer botrány is keletkezett abból, hogy néhány hétig leeresztették a hajukat. 1924-ben bejárta a hír az egész Dunántúlt, hogy Szakácsiban / Somogy m./ megjelent a Szűzanya. 77 Szentgyörgyvárról is processzió indult a plébános tiltása ellenére, és a lányok már onnét leeresztett, szalagba kötött hajjal érkeztek haza, mert azt hallották, hogy Mária üzente, hogy a lányoknak tilos a konty, hanem csak leeresztve, copfba fonva fésülhetik. „Vették a sok szallagot, a fonyás végét avva kötötték meg. Egy-két hónapig vót ez így, aztán vége lett a csodának is meg a hosszan lógó hajnak is. Megin kontya lett mindenkinek „- emlékeznek vissza. Hiányos lenne a viseletről alkotott képünk, ha kihagynánk a gyermekek ruházatát. A kislányokat és kisfiúkat úgy 3-4 éves korig egyformán kis szoknyába járatták. Mikor már szobatiszták lettek, a kisfiúknak nadrágot, kabátkát varrtak. A kislányoknak az 1910-es évek végén térd alá érőföntmelles I mell alatt húzott / ünnepi ruhájuk volt, fölkapcsozható csipke gallérral és kis alsószoknyával, cipővel. Otthon mezítláb íutkoztak, hidegben rossz kalapból csináltak nekik topánkát, mamuszkát. Az iskolás fiúk csizmát, nadrágot és kabátot kaptak. A kislányokat parget ruhába öltöztették, nyakukba terítették a három sarkosra, rojtos szélűre kötött kóckendot. Kenderkócból kötötték, szélén ujjnyi hosszú 166
