Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)
Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - Viselet
A legrégibb fényképek azt mutatják, hogy a 19.század második felében az asszonyok bokáig érő, derékban ráncolt szövet, kasmír, lüszter, szatén szoknyát viseltek. A századfordulón a szoknyák belső felhajtása széles bécsi piros anyagból készült. Kívül 2-3 sorosan selyemszalaggal díszítették körben az alját, és még ún. kefezsinórral -baklóval- is hangsúlyozták a szoknya szegélyét. Ünnepre 2-3 hosszú fehér alsószoknyát vettek fel, amelyeknek az alján görbecsipke /farkasfog / volt. Hétköznapra vékony színes anyagból, télen pargetból készültek az alsószoknyák. A szoknyákhoz nyáron színes és fehér -, télen szövet vagy meleg anyagból készült rékliket vettek fel. A réklik testhezállóak, néha vállban puffosak és hosszúujjúak voltak, magas álló nyakukat gyakran csipkeszegély keretezte, elejüket csipkebetéttel és zámedlikkel /becsípések/ emelték ki. Az ünnepi fekete liszter félkötényük a szoknya aljáig ért. A fiatalasszonyok kötényét alul még zámedli és csaknem tenyérnyi széles fekete csipke szegélyezte. Az idősebbek elhagyták a csipkét, azt a kötény anyagából készült fodorral helyettesítették. A lányoknak a feketén kívül más színű köténye is lehetett. Az asszonyok hajukat kontyba fésülték. Akinek nem volt elég dús a haja, az két ágba fonta, középre tett egy csontfésüt, köréje tekerte a fonatokat, és erre helyezték a horgolt, vagy gyári csipkéből készült neccet, amely nem hasonlított a sármelléki és a zalavári asszonyok gyöngyöskontyához, hanem megegyezett az Alsópáhok körzetében fekvő falvak asszonyainak fej ékével. Kerek formája volt, körbe a pertliházba egy pertlit húztak, azzal rögzítették a neccet a kontyra. Idős korban a fehéret fekete csipkével váltották föl. 75 Egyesek a csipkenecc szélére újnyi széles színes - kék, rózsaszín - selyemszalagot varrtak. A necceket vagy maguk horgolták, vagy pénzért, esetleg más juttatásért ügyes szegényebb lányokkal, asszonyokkal horgoltatták. Az első neccet lakodalomkor a menyecsketánc alkalmával kapták. A neccre mindig fejkendőt kötöttek, hiszen az asszonyok házon kívül fejkendő nélkül nem mutatkozhattak. A századfordulón fejükre is, vállukra is nagy fehér gyolcskendőket kötöttek, s ugyancsak fehér gyolcs zsebkendőbe takarva vitték az imakönyvet. Ezeket a kendőket sem hímezték, hanem a szélüket 10-15 cm széles csipke szegélyezte. Az első világháború után már senki sem viselt ilyen kendőket, de az úrnapi sátrakban oltárterítőként tovább használták. Tavasszal és ősszel kasmerkendőket terítettek magukra, mellükön keresztbe vetették, és hátul szépen megkötötték. Minden lánynak, asszonynak legalább 4-5 színű kendője volt. Télen vastagabb, melegebb kendőket terítettek magukra, és ez egészen az 50-es évekig így volt. Csak a módosabb családok engedhették meg maguknak, hogy leányaiknak télikabátot vegyenek. Mindenkinek volt bongyor-, berliner-,szövet-, hárászkendője többféle színben is, hiszen ezek nagyanyáról unokára öröklődtek, és felhalmozódtak. Az ötvenes 164
