Müller Róbert: Szentgyörgyvár története (Zalai Kismonográfiák 7., Zalaegerszeg, 2002)

Petánovics Katalin: Szentgyörgyvár néprajza - Viselet

19.század utolsó évtizedeiben már mindenkinek volt egy szövetből vagy posztóból készült ünneplő ruhája is. A 20.század fordulóján a férfiviselet teljesen polgárosult. Bizonyára szerepe volt ebben annak is, hogy a legényeket katonának hívták be, messze kerültek a falujuktól, és látván más vidékek öltözetét, hamarabb megváltak a hagyományos ruháiktól. Az idősebbek és a szegények persze sokkal tovább megőrizték a régi holmikat, noha ünnepre már nekik is volt pantallójuk. Többen ismerték még azt a három idős embert, aki a húszas évek végén hétköznapokon vászon bőgatyában, elől mellig hasított kék gombos vászoningben és bocskorban dolgozott a mezőn, de egyikük még a templomba is hasonlóan öltözött, csak akkor a gatyához fekete posztómellényt, posztókabátot és csizmát vett fel. A 20.században a fiatalabb férfiak nyáron cipőben, télen csizmában mentek a templomba, az idősebbek télen-nyáron csizmát vettek föl. A csizmákat többnyire keszthelyi csizmadiákkal csináltatták, a cipőket a zalaapáti vásárokban vették vagy a faluban a cipésznél rendelték meg a nők is és a férfiak is. A női viselet több darabból állt, és ha lassan is, de mindig változott. Az első korszak, amelyet emlékezettel még megfoghatunk, a 19.század második fele. A testen viselt legalsó ruhadarab a vászoning volt. Ma már nem tudják egyértelműen tisztázni a hosszát, de feltételezhető, hogy itt is ismerték a szomszédos községekben viszonylag nagy számban megmaradt térden alul érő szűk, hosszú ujjú, mellközépig hasított, kerek nyakkivágású, ráncolt és pertlivel megkötött egyszerű vászoninget. Erre vették fel a szoknyát meg a kötényt, felső része a blúz szerepét is betöltötte. Mezőn, nagy melegben levetették a szoknyát is, csak a kötényt kötötték az ing elé, és abban dolgoztak.

73 A szentgyörgyváriak vászoninge az elmondás alapján megegyezett a fent leírtakkal. „Tulajdonképpen alsóing volt, de nyári időszakban megfelelt fölső ingnek is. Misére nem, de litániára már elmentek benne az ötven évnél idősebbek. Fekete vagy valamilyen sötét szoknyába, fekete köténbe, meg ebbe a fehér vászoningbe. Meghat fejkendőbe." Ismerték a vászoning rövidebb változatát is, amely alig ért lejjebb a csípőjüknél.

74 Szabása, formája azonos volt a fent leírt inggel. A ma élő idős asszonyok szerint ennek az ingnek sem volt se az eleje, se az ujja vége kihímezve. „Ez nem vót himző falu. Itt nem vótak se a férfiingek, se a női ingek hímezve. Csak má a harmincas évek vége felé kezdődött, hogy a lányok közül többen kihimezték a staférungjukat." A harmincas években az idős asszonyokkal együtt kihalt a vászoning. A ma 70-80 éves asszonyok melltartó helyett egy csípőig érő alsó inget hordtak, erre vették föl a kombinét. Az 1880-as években született nők közül soknak sohasem volt bugyija, aki csinált magának, az is csak kivételes alkalmakkor húzta fel. Szára térden alul ért, hosszú pertlivel kötötték a derekukhoz, és elől-hátul hasított volt. 163