Molnár László: Ortaháza története (Zalai Kismonográfiák 6., Zalaegerszeg, 2002)

A település néprajza

A néprajzi a szegek vidékét tartja annak. Egyben azért talán megegyeznek, hogy a szegek népe, az őrséghez hasonlóan, határőrizetet látott el. A többször idézett Szentmihályi Imre a göcsejieket a székelyekkel rokonítja. Sajnos az újabban megjelent útikönyvek közül néhány, minden szakmai megfontolás nélkül húzta meg a tájegység határait. Ami a mellékletként szereplő szabályos téglalap alakú térképen rajta maradt falu, az Göcsej, ami kívül esett az nem. Ennyi kitérő után térjünk vissza falunk néprajzához. Az előzőekben felsoroltakon túl sajnos keveset tudunk. Tárgyi néprajza, az épületekkel elpusztult, és az 1935-ben kiemelten említett háziszőttes készítés ma már nyomokban sem lelhető. Használati tárgyaik, eszközeik az idővel elkoptak. Szájhagyomány utján terjedő néprajza - néphagyomány - pedig az arra alkalmas, azt tovább vivő emberek híján veszett ki. Dalai közül a Nován tanító, a környéket megszállottan járó, és néphagyományt gyűjtő Vajda József is csupán egyetlen egyet tartott megjelentetésre érdemesnek.

39 A szájhagyomány tovább örökítője lehetett volna, a gyermekkorában hallott történetek, események őrzője és krónikása, a viszonylag fiatalon, 51 éves korában - 1972-ben - elhunyt Vajmi Ferenc, aki ismeretanyagát magával vitte. Pedig néhány története, mint pl. a betyárok harca a csendőrökkel Pördeföldén, valós eseményeken alapult.

40 Az említettek ellenére azért Ortaházáról is maradt ránk szájhagyomány útján néhány történet. Ezek többségükben anekdoták, de van köztük falucsúfoló is. A történeteket "A nevetés egészség" című anekdota kötetből vettük át, és kötöttük egy csokorba: Van még hely A pákai hegyről ment haza az ortaházi gazda. A bortól és az úttól elfáradva bement az ortaházi temetőbe, amely a falu déli, Páka felőli végén van. Leheveredett a magas fűbe és ott pihengetett. Már erősen alkonyodott, amikor egy másik ortaházi ember is hazafelé kerékpározott a hegyről. Már idősebb ember volt, régen túl a nyugdíjkorhatáron. A temető mellé érve hangosan felsóhajtott. - De jó lenne már itt megpihenni... ! Mire a fűben heverésző, borízű hangján megszólalt: - Jöjjön, Károly bácsi! Van még hely mellettem. A szemtanúk szerint - akik persze ekkor még nem tudták az okát - az öreg úgy megrémült, hogy még otthon a ház előtt is alig tudott megállni a kerékpárral. 90