Molnár László: Ortaháza története (Zalai Kismonográfiák 6., Zalaegerszeg, 2002)

A település néprajza

A sajtár Az ortaházi ember elment a hegyre, hogy hazavigyen egy sajtárt. A vállán, egy botra akasztva vitte. (A sajtár, szüreteléskor használt edény, amellyel a présre hordják az összetört szőlőszemeket.) A bot görbe volt, és úgy fordult, hogy a vége a föld felé lejtett. Hazafelé menet egyszer csak leesik a sajtár az ember válláról, mire az megszólalt: - Ne fricánkolj (ficánkolj, mozogj)! Tovább megy, mendegél. Megint leesik a sajtár. Ismét megszólal az ember: - Ne fricánkolj, te sajtár! Még egyszer vállára veszi a sajtárt és elindul. A sajtár harmadszor is leesik a válláról. Ekkor az ember szép komótosan két kézre fogja a botját és darabokra töri a sajtárt. - Nem megmondtam, te sajtár, hogy ne fricánkolj?! Fahordók Egyik karácsony előtt borért ment fel a pákai hegyre egy ortaházi gazda. Közben Pákán találkozott egy távoli rokonával. (Abban az időben, a falvakban még nagyon számon tartották a rokonságot.) - Hová mész, sógor - kérdezte. - Megnézem a munkásaimat. - Milyen munkásokat nézel te ilyen időben? - érdeklődött a sógor. - Hát a fahordókat! - nevetett emberünk. Isten veled, Magyarország! A századelőn - sőt, még talán később is kissé - a parasztlegények nem nagyon hagyták el falujuk határát. Ezért volt nagy esemény számukra a sorozás, a bevonulás, a berukkolás. Egyik faluból is elindultak a regruták lovas szekérrel Zalaegerszegre. Ahogy kiértek a faluból, egyikük hátranézett, búcsúzóul megemelte a kalapját. - Isten veled, Magyarország! Megyek Egerszegre! Kaphatnék tüzet? A pákai hegyről ment haza az egyik ortaházi gazda. Félúton elfáradt és leheveredett az út menti fűbe. Szép nyári este volt. Szentjánosbogarak röpdöstek körös-körül. 91