Ruzsa Károly: Batyk története (Zalai Kismonográfiák 5., Zalaegerszeg, 1998)
III. fejezet: Batyk a török korban - Mohács után
adózóképes. Ezen kívül még 12 szegény, 7 elhagyott és egy szabados (libertinus) porta volt található a faluban. Egy-egy jobbágyporta a faluban lévő belső telekből és a külső tartozékokból állt. A belső teleken állt a ház, a gazdasági épületek és ide tartozott a kertalja is. Ezeket együtt hívták portának. A porta külső tartozékai között voltak szántóföldek, rétek, valamint a falu közös használatában lévő erdő- és legelőrészek. A portához tartozó területek nagysága falunként és földesuranként is változott. Ezek a jobbágyporták a földesúr tulajdonát képezték, akinek a jobbágyok a telek használata után robottal, szolgáltatásokkal és bérleti díjjal tartoztak. 89 A batyki jobbágycsaládok között volt egy, amely már 1531-ben szerződéses viszonyban állt urával Hagymássy Jánossal. Ez a család olyan megállapodást kötött urával, ami alapján feltehetőleg szabadabb jogi és adózási helyzetbe került, mint a többi jobbágy. A szerződés alapján bizonyos pénzösszeget fizetett és szolgálatot teljesített Hagymássy Jánosnak a szabadabb helyzetéért. Az ilyen szerződéses jobbágyokat nevezték akkoriban szabadosoknak (libertinus). 90 Az 1474. évi adóhátralékosok összeírása alapján 25-30 jobbágyporta meglétével számoltunk a faluban lévő három birtokos, a Szentgróti és a Béry család valamint a türjei prépostság tulajdonában. 1531-ben valóban 30 porta van a faluban, ebben a számban azonban valamilyen okból nincsen beimé sem a türjei prépostság része, sem a két falubeli malom. Ez azonban így is azt bizonyítja, hogy a közben eltelt 57 év alatt elég sokat fejlődött a falu. Ennek érzékeltetésére hasonlítsuk össze Batyk adatait a környékbeli falvak, valamint Szentgrót mezőváros adataival, amelyek ugyancsak az 1531. évi rovásadó összeírásban szerepelnek: helvség: összes i Szentgrót 83 Zalavég 49 Batyk 30 Tűrje 25 Bozol 21 Zalabér 14 Alsó-Türje X Mint láthatjuk, a nagyság szerinti táblázatban a környező falvak között Batyk a harmadik helyet foglalja el. A falu jelenlegi helyzetének ismeretében meglepő és egyben elismerésre méltó ez az előkelő helyezés. 2K