Ruzsa Károly: Batyk története (Zalai Kismonográfiák 5., Zalaegerszeg, 1998)

Az egyház története

pótlására, ez eredményre vezetett, mivel mindhárom falu gyűjtést rendezett a harangok beszerzésére. A batykiak egy 400 kilós harangot rendeltek. Ez a ha­rang hamarosan el is készült, majd 1925. május 21-én érkezett meg Zalabér vasútállomására, ahoiman bandérium vitte a faluba, a Szent Jánosnál a zalabériek is csatlakoztak a kísérethez. A harangot Osadinszky György plé­bános szentelte fel a templom előtt, az ünnepi beszédet Baráth Imre káplán tartotta. (Jelenleg is ez a harang van a toronyban. Szövege: „Jézus szentséges szívének dicsőségére, Szent István király tiszteletére öntettek Baráth Imre káplán gyűjtésére Batyk község hívei 1925-ben." „Ecclesia Harangművek öntött engem 5256. F. W. Rincker által Budapesten. " A harangon egy Jézus szíve dombormű található, felül pedig egy körbefutó rózsacsokor díszítés.) 1928. május 22-én emlékművet állítottak a templomkertben a világhá­borúban elesett batyki hősök emlékére. A felszentelést Osadinszky György zalabéri plébános végezte. Az ünnepi beszédet Kosa jegyző mondta, de be­szédet mondott Gyömörey Sándor, országgyűlési képviselő is. Nem sokkal később, 1928. augusztus 12-én, a templom tornyába bele­csapott a villám, megrongálva a tornyot és az orgonát is. A tornyot bádoggal fedték be és feltettek egy villámhárítót is. 1931-ben a templom nagyharang­jának tartóállványa eltörött, szerencsére sem a harangnak, sem a toronynak nem történt nagyobb baja. A hívek által összegyűjtött 400 pengő költségen új harangállványt készített a Szlezák cég. 1932-ben a négy évvel korábbi vil­lámcsapás során megrongálódott és használhatatlan régi orgona helyett a hí­vek 600 pengő, valamint Laki Gyula, Amerikát megjárt hívő 2200 pengő adományából új orgona készült. A falubeliek a rettenetes nagy gazdasági vál­ság és a nagy szegénység ellenére is megvették az új orgonát. Az egyházközségi szervezetről ritkán maradtak fenn adatok, az első név szerint ismert templomatya Petrovics József, ő 1900 előtt került a tisztségbe. 1918. november 17-én bekövetkezett halála után a hívek Tóth Károlyt vá­lasztották templomatyának. Arról is van egy feljegyzés, hogy 1931-ben Batykon is megalakult az új egyházközségi szervezet, de bővebb információt nem ad. 1934-ben Pál Károly viselte a templomatya tisztét. A hitéletről csak néhány adat maradt fenn. 1938. január 18-25 között Zalabérben missziót tartottak a bucsuszentlászlói ferences atyák, P. Markó Marcell és P. Hudák Polikárp. Batykon is tartottak egy egynapos missziót, amelyen teljesen megtelt a templom. A misszió utolsó napján, január 25-én este hatalmas vörös fény jelent meg az északi égbolton, majd a vörös fényben fehér sugarak is megjelentek. Tehát sarki fényben gyönyörködhettek az em­berek. 1938. május 29-én, akik nem tudtak elmenni Budapestre az Eucharisz­tikus Kongresszusra azok számára körmenetet szervezett helyben Kovács József zalabéri plébános. A körmenet résztvevői Zalabérből indulva 135

Next

/
Thumbnails
Contents