Mészáros Ferenc: Pacsa története (Zalai Kismonográfiák 4., Zalaegerszeg, 1998)

Mészáros Ferenc: A község neve - Gazdasági és társadalmi változások a 18. században - Határviták

vására. A legtöbb küzdelemben a pacsaiak vettek részt, mivel északi keleti és déli irányban egyaránt szerettek volna terjeszkedni. Ekkor azonban még nem volt térkép, amely biztosan megmutatta volna a határokat, tanúkra volt tehát szükség, akik régóta és biztosan tudták, hogy melyik falu határa hol kezdődött, és hol ért véget. Az nem volt elég, ha valaki öreg volt; olyan foglalkozásúnak kellett lennie, hogy ne férhessen kétség alapos helyismeretéhez. Ekkor értékelődött föl igazán az állatok őrzésével foglalkozók szerepe, elsősorban azoké, akik nagy területet jártak be, így a csordásoké, de főleg a disznópásztoroké. Térkép híján ők is csak a régi határpontokatjelölő elemekre hivatkoztak és tettek esküt, mint patak, híd, régi fák, pl. a keresztes tölgy (melynek törzsébe keresztet véstek), ritkán változó utak, nagyobb dombok, gyepük, állati búvóhelyek (pl. borzlyukak), de már segítséget adtak azok a nevek is amelyekkel az egyes határrészeket elnevezték: a dűlőnevek. Hosszú ideig tartó, kemény küzdelem folyt Igrice és Pacsa között a Lengyel puszta egy részének birtoklásért, hiszen azzal mindkét falu határos volt. Igricének fontosabb volt a terület, mert más irányban nem nagyon gondolhatott terjeszkedésre. Nyugat felé a még mindig értéktelen Canisatus mocsár, északról az erősebb Rád, de főleg Kapornak miatt, északkelet felől az erősödő Szentpéterúr, Pacsa felé a vitathatatlan határvonal, a Cseke patak zárta el az utat. A hosszú vita során a tanúk az alábbi támpontokat nevezték meg határelemként: • „Király higgya - vagyis tőtése (tütése)" • „Lengyel patak" • „Mogyoró nevezetű kút" • „Lengyeli Dobogó" (a patakon átvezető híd) • „Kalócz alla nevezetű rét" (néha Kallocz) • „Isebori nevezetű Baláka" (gyakran Beláka) • „Vad paragh" • „Örmös nevezetű gyöp" (néha ürmös) • „Keresztes tölgy" Az 1746-ban folytatott tárgyaláson a tanú az alábbi kérdést kapta: „Tudgya az Tanú, hogy az minemű helet király hidgyának vagyis Tütésnek mástis neveznek, nem denem azon a helen ütköznek öszvö Pacsa, ezen Szála Vármegyében Levő helységben ugy Isebori Puszta határai ugy hogy nyugat felül egyik Pacsai nap keletrül pedigh Isebori Puszta határa az mint ezen Király hidgyára vagyis tőtésére fölszélnek kiújuló völgy hosszára kimegyen." A tekervényes kérdés nagyon szépen példázza a hivatal akkori nyelvezetét, de az írnok nyelvi korlátait is megmutatja. Nem törődtek túl sokat sem az értelmes mondatszerkesztéssel, sem a kis- és nagy kezdőbetűkkel, de még 68