Sorok János: Zalabér története (Zalai Kismonográfiák 3., Zalaegerszeg, 1997)

Statisztika - Lakosságának száma és megoszlása

Egyes uraságok vagyonszerzését tünteti fel az 1598. évi összeírás: 540 (Beer non Subjecta) Ányos Kristóf 2 ház Egerallyi László 5 ház Herant Péter özvegye 2 ház Pörös Péter 1 ház Sitkey György 1 ház Horváth Ferenc 1 ház összesen: 12 ház (a bíróéval együtt) Ez a 12 háznép körülbelül 50 léleknek felel meg. A török nyomás egyre nő. Bér is behódolt terület lesz. 1613. évi összeírás fejléce: „Beer subjecta". Tehát adót fizet a török­nek. 541 „Diversorum nobilium" (különböző nemesek) 3 negyed p. „Déserta domus" (lerombolt ház) 3. Hogy most e porták munkálói egyúttal a várvédők is voltak, nem vilá­gos, de nagyon valószínű. Ányos Kristóf 1615-ben ugyanis panaszkodik Batthyánynak, hogy zsoldosai megszöktek, csak saját 10 emberével őrzi a várat. 542 E században már csak a várbeli hajdúkról vannak adataink. Ez is bizo­nyítja fenti állításunkat. 1621-ben a javasolt 25 lovas és 50 gyalogos helyett csak egy tizedes van 10, illetve 9 gyalogossal. 543 1631-ben egy bérkimutatás 6 lovasra és 20 gyalogosra szól. 544 Ugyancsak ez áll 1638-ra. 1640-ben 6 lo­vas 2 tizedes és 18 gyalogos található Bér védelmében. 545 Az 1644-es béri csatában több, mint 20-an estek el. 546 1650-ben posztókiosztás 20 gyalogosra esedékes. 547 1653-ban viszont még 10 lovas részére kap a kapitány posztót. 548 1680 és 90 között a „végbeli szabad legények száma" Bérben 5 tizedes alatt 42 fő. 549 1688-ban a Haditanács összeírása szerint a végvári béri katonaság lét­száma 60 hajdú. 550 1687 előtt 10 lovas 18 gyalogos, 2 tizedes, 1 zászlós. 551 1666-ból a Boldogfai Farkas család levéltárának 4. csomójában közölt adat, sajnos egyáltalán nem lep meg bennünket, mert Bér pusztulása után kelteződött. Benne csak 3 házas embert említenek, akiknek egyetlen vonyós marhájuk sincs. 552 Az első összeírás a török idők után, 1699-ből való. 553 35 családjával tükrözi az országos viszonyokat. A jobbágyság a mezővárosokba húzódott, ahol bizonyos védelmet élvezhetett. Szalabérbe is a mezővárosi privilégiu­mok, a várvédők még fennálló jogai vonzották az embereket. 1701-ben már 85

Next

/
Thumbnails
Contents