Sorok János: Zalabér története (Zalai Kismonográfiák 3., Zalaegerszeg, 1997)
Zalabér község helynevei
formájában hajtják be rajtuk tartozásukat. A plébános győzött, de sok ellenséget szerzett magának. 364 Boldizsár Sándor fia 1922-ben ment nyugdíjba. 365 Helyébe Doroszlai Jánost választották meg kántornak és főtanítónak, aki már a következő évben átadta helyét Komlósi Gézának, majd 1927-ben Vanis Ferenc rövid működése után az élete végéig itt működő Koller Rezsőnek. 366 Doroszlai és Komlósi Géza is - rövid zalabéri működésük ellenére nagyon sokat tettek a népművelés terén: dalárdát szerveztek, amellyel bejárták a környéket is, és versenyeken léptek fel. Színművek előadására a falu legtehetségesebbjeit összeszedték a nép fiai és leányai közül, és rendszeresen tartottak műkedvelő előadásokat, amelyek nagy közkedveltségnek örvendtek. Karácsony körül pedig mindig voltak pásztorjátékok és jótékonysági rendezvények. Már 1925 körül a mozi is működni kezdett. 367 Koller Rezső pedig a népjólét érdekében fáradozott sokat. Tej csarnokot, hitelszövetkezetet alapított. Sok, eddig ismeretlen templomi énekre tanította meg a híveket. Az orgonát is újra hangoltatta, és a rossz sípokat pótolta. Fiát - száz esztendővel Kardos Gyula kántorfiú után - az Úristen szintén a papságra hívta a bencés rend kebelén belül. 1942-ben, két éves halogatás után, megnyílt az előírásos nyolcosztályos iskola. Batykról és Zalavégről is idejártak a felső tagozatos diákok. A nyolcadik osztály még mindig nem indulhatott be személyzet és hely hiánya miatt. 368 1948-ban - az iskolák államosításakor - a zalabéri iskola helyzete a következő: Tanulóinak száma: I-IV. osztály 116 gyermek. V-VI. osztály 74 gyermek. VII. osztály 25 gyermek. Tantermeinek száma: 4 (járulékos épületekkel) Tanerők száma: 6 pedagógus 369 A falunak 1948-tól kezdve van óvodája, egyelőre egytermes ideiglenes helyiségben (Kapcsándi-Szabó féle házban). Majd 1960-tól kezdve a mai végleges helyén (Kiskastelyban) kétcsoportos óvodahelyiség szolgálja a gyermekeket. 1968-ban új iskolaépület készült az egykori kastélykert területén tágas, egészséges környezetben. Benne négy tanterem és a régiekből három tanterem áll az oktatás és nevelés rendelkezésére. Igazgatója: Nagy Lajos. Zalabér község helynevei Feltűnő, hogy Zalabér helynevei közül a két hegyvonulat közötti rész54