Fejezetek Csesztreg történetéből (Zalai Kismonográfiák 2., Zalaegerszeg, 1996)

Bánffy Eszter: Csesztreg és környéke őskora

Dunáig, onnan pedig tovább északnyugat, Közép-Európa belseje felé. Ennyi már eddigi, kis-balatoni és hahót-medencei őskori kutatásaink alapján is többé-kevésbé bizonyossá vált. E hatások közvetítésének egyik kulcsterülete azonban éppen Csesztreg körzetében kell legyen. Új, 1995-ben kezdődött és remélhetőleg egyre nagyobb szabású kutatásainknak nagyrészt éppen ezért lett ez a vidék a központja. Már az első évben, a szántóföldeket járva, helyi segítőkész lakosokkal beszélgetve is kilenc új lelőhellyel bővült az eddig ismert telepnyomok száma, és ezek nagyobb része őskori. A terepbejárások alkalmával nemcsak a talált cserepek, edénytöredékek és kőeszközök korát igyekszünk minél pontosabban meghatározni, hanem a ház- és gödörfoltokból felmérjük a település hozzávetőleges nagyságát is. Eddigi, valamint a várható eredményeinket az alábbiakban lehet összefoglalni. Ős- és középső kőkor (Kr. e. 6000-ig) Mai ismereteink szerint valószínű, hogy a kisebb, vadászó és gyűjtögető embercsoportok ideiglenes szállást vertek síkvidéken is, nyomaikat azonban mégis könnyebb a védett barlangokban megtalálni. A Dunántúlon olyan igen apró pattintott kova kőeszközökből (mikrolitokból) álló felszíni leletegyütteseket szokás középső kőkorinak, mezolithikusnak tartani, amelyek meljől hiányzik a kerámia. Az ilyesfajta meghatározások bizonytalanságától eltekintve, ilyen leletek egyelőre nem ismeretesek területünkről. Újkőkor (Kr. e. 6000-4300) Az emberiség történetében talán az eddigi legnagyobb változást az jelentette, amikor felhagyott a bizonytalannal, a természet kínálta élelem összegyűjtésével és sorsának irányítását mintegy azzal is saját kezébe vette, hogy céltudatosan vetett a földbe növényi magvakat, majd a termést learatta. Ez a hatalmas változás szükségszerűen azzal járt együtt, hogy az addig vándorló népcsoportoknak egész évben egy helyben kellett maradniuk, vagyis letelepedtek, és állandó, gerendavázas házakból álló falvakban kezdtek lakni. Ez az életmód lehetővé tette, hogy elejtett állatok kicsinyeinek fölnevelésével bizonyos fajokat házia9