Ruzsa Károly: Zalavég története (Zalai Kismonográfiák 1., Zalaegerszeg, 1994)
II. fejezet: A középkori Véged - Hatalmaskodások
A 15. század második felében történt Végeden az első, ebből a korból ismert hatalmaskodás. 1464. július 2-án azt panaszolták a Sitkeyek, hogy Hetyei Lesták fia István két familiárisával rátört a sitkei és tokorcsi birtokukra és onnan a jobbágyok 200 állatát elhajtották. Panaszt tettek ekkor a Kanizsai család ellen is, mert a Sitkey család szerint Kanizsai Miklós a nekik elzálogosított Kehida faluban lévő birtokrészeket önkényesen visszavette. Ezen kívül a Kanizsaiak elhajtották a Sitkeyek Véged nevű falujából is a jobbágyok összes állatát. A panaszok miatt az országbíró az érintett vármegyéket vizsgálat lefolytatására utasította. A vármegyék az általuk 1464. augusztus 6-án kiadott oklevélben azt bizonyítják, hogy a hatalmaskodások valóban megtörténtek és úgy, ahogyan azt a panaszosok előadták. 101 A hatalmaskodások elkövetése idején a Kanizsai család tagjainak a szomszédos, Vas vármegyei Peresztegen is voltak birtokai. 102 Valószínű, hogy az ottani jobbágyaik és a család szolgálatában álló fegyveres familiárisok követték el a végedi hatalmaskodást. Az is feltételezhető, hogy az állatokat szintén a peresztegi birtokra hajtották. Sajnos Véged esetében az oklevél nem írja, hogy mennyi és egyáltalán milyen jószágokat raboltak el a faluból. Ennek hiányában pedig nem ismerjük, hogy milyen állatfajták tenyésztésével foglakoztak a végedi jobbágyok. Az oklevelek hiánya következtében azt sem tudjuk, hogy mi lett a büntetése a Kanizsai családnak ezekért a hatalmaskodásokért. Feltételezhető, hogy az esetleges büntetés nem volt súlyos, mert később is követtek el a család tagjai hatalmaskodásokat a Sitkeyek ellen, azonban ezek már semmilyen formában nem érintették Végedet. A fenti események után alig két évvel több hatalmaskodás is történt a faluban. 1466-ban Zala vármegye alispánjai és bírótársaik megkeresésére a kapornaki konvent vizsgálatot végzett a Sitkey Gotthárd fia János által hatalmaskodások miatt benyújtott kereset tárgyában. Sitkey János szerint Szentgróti János felbújtására Hagymássy Miklós és Sejteri Domonkos János, Óhidy Mátyás és Kispálfay Mátyás nevű társai Véged birtokon több rendbeli hatalmaskodást követtek el. A konvent a megkeresésre végzett vizsgálata során megállapította, hogy a felsoroltak valóban elkövették a hatalmaskodásokat. 103 A vizsgálatról készült oklevél elveszett és így csak ennyit ismerünk az egész ügyből. Még azt sem tudjuk, hogy mit követtek el a fentebb említett hatalmaskodók. 1466-ból ismerünk egy másik hatalmaskodást is. Március 13-án Guthi Országh Mihály nádor a Budán kiadott oklevelében intézkedik egy perrel kapcsolatban. A Sitkey Gotthárd fia János felperes és Bejczy Pál és István alperesek közötti perben az alperesnek esküt ítélt arra vonatkozóan, 38