Ruzsa Károly: Zalavég története (Zalai Kismonográfiák 1., Zalaegerszeg, 1994)
II. fejezet: A középkori Véged - A 15. századi Véged
dunk. Mivel a későbbi időszakban nem utal semmi arra, hogy a türjei prépostságnak valamilyen kapcsolata lett volna a faluval, ezért a pert bizonyára elveszítették. Nem tudjuk azt sem, milyen indokkal próbálták meg beiktatni a prépostságot Véged birtokába. Sűrűn előfordul az, hogy a középkori perekből csak egyetlen oklevél marad ránk, így pedig szinte lehetetlen pontosan követni egy-egy peres ügyet. Ez a Végedért lezajlott per mindenesetre annyit bizonyít, hogy más földbirtokosok is elég értékesnek találták ahhoz a falut, hogy megpróbálják megszerezni, akár csalárd módon is. A 15. századi Véged Ennek a századnak az első évtizedében I. Zsigmond király két oklevelet is kiadott a Sitkey család tagjainak, amelyekben kiváltságokat biztosított a számukra. Mindkét oklevél 1408. április 8-án kelt és a megfogalmazás szerint az ország valamennyi prelátusához, bárójához, ispánjához, várnagyához és nemeséhez szólt. Az első oklevél amiatt került kiadásra, mert Sitkey László fiai Mihály és László, valamint Sitkey György fiai Mátyás, Jakab és Lőrinc panasszal fordultak a királyhoz. Eszerint a birtokaikra átköltözni kívánó jobbágyokat a földesuraik megakadályozták az áttelepülésben, bár erre engedélyt is kaptak, a tartozásaikat és a terragiumot pedig kifizették. A király ezért felszólítja a földesurakat, hogy engedjék jobbágyaikat a Sitkey családbeliek birtokaira költözni. 82 A másik oklevélben a király felszólítja a nemeseket, hogy a Sitkeyek falvaiban élő familiárisok és jobbágyok felett ne merjenek ítélkezni. Az igazát mindenkinek a Sitkeyek vagy azok tisztségviselői előtt kell keresnie. Az ő vonakodásuk esetén meg kell idézni őket a király vagy más bírói személy elé. 83 Mindkét oklevél azzal zárul, hogy ezeknek a rendelkezéseknek a megszegőit az illetékes megyék ispánjainak kell engedelmességre kényszerítenie a király nevében. A két oklevelet a király titkos pecsétjével látták el. Ezek a kiváltságlevelek segíthették a Sitkeyek falvainak betelepítését, amire valószínűleg valamilyen járvány után kerülhetett sor, amikor fontos volt az elhalt jobbágyok birtokainak a megművelése. Feltételezhető, hogy ez a betelepítés nagyobb méretű lehetett, mert ha csak néhány jobbágyot érint, akkor a Sitkeyek nem valószínű, hogy a királyhoz fordultak volna ezzel az üggyel. Mindkét oklevél vonatkozik a család minden falujára, így Végedre is. Ez a két oklevél tehát gyakorlatilag megengedte a Végedre áttelepülni szándékozó jobbágyoknak a szabad költözködést. A fent említett kérelmezők közül Sitkey Mihály a király udvarához tartozott a későbbi időkben. Mint a király 32