Ruzsa Károly: Zalavég története (Zalai Kismonográfiák 1., Zalaegerszeg, 1994)

II. fejezet: A középkori Véged - A falu kialakulása

elődjét, Martonfát 1247-ben említik egy oklevélben "Mortunus" néven. A falu eredeti helye valahol a mai baltavári szőlőhegy táján volt, csak a 17. században költöztek a lakói a mai helyre és lett a település neve Baltavár.

32 A mostanára már Baltavárral egyesült Kisbérrel a 13. század elején találkozhatunk oklevélben. Az oklevél keltezést nem tartalmaz, ezért a pontos keletkezési dátumát nem ismerjük.

33 A falunkkal észak-nyugatról szomszédos Széplakot 1295-ben említi meg egy oklevél "Zeplak" néven. Erről a faluról vette az előnevét a híres Bottka család.

34 A mai Szajki erdő a benne egykor létezett faluról, Szajkról kapta a nevét. Mára azonban már csak az egykori falu neve maradt fenn. Magával a faluval 1268-ban találkozhatunk egy oklevélben, mégpedig "Zouajk" néven.

35 Az északi szomszéd Hosszúpereszteg több középkori faluból tevődött össze. Első írásos említése az 1268-as évből való, amikor is "Perezteg"-nek hívják.

36 Az északkeleti szomszéd Bögöte viszonylag későn kerül elő. Csak a 14. században, 1387-ben szerepel egy oklevélben ez a falu, amikor "Buguche" a neve.

37 Tudunk az itt felsoroltakon kívül még további három településről, amelyek valahol a mai mikosdpusztai lengyár környékén feküdtek. Ezeknek azonban csak egy közös említése van, mégpedig 1328-ból. A három falu Tóti, Köbölkút és Felvéged. Ezeknek a falvaknak csak a neve maradt fenn egyegy helynév formájában.

38 A fentiekből megállapítható, hogy a 14. század elejére már szinte mindegyik környékbeli faluról van adatunk. Véged szűkebben vett környékén ekkor összesen 19 kisebb-nagyobb település létezett. Ezek közül mostanára azonban csak 8 maradt meg, a többi település nem bírta kiheverni a különböző pusztításokat. A középkori falvak nagysága jelentősen elmarad a maiak nagysága mögött. Akkor a csak néhány jobbágycsalád által lakott házcsoportot is falunak nevezték. A középkorban a 10-20 házból álló falvak számítottak átlagosnak. Ezek között a falvak között a közlekedés földutakon folyt, amely utak követték a természet adta lehetőségeket és általában a dombtetőkön húzódtak. Esős időszakban, valamint a tavaszi és az őszi esőzések idején szinte lehetetlen volt minden közlekedés. Mivel hidak ekkor csak ritkán léteztek, ezért a vízfolyásokon gázlókon keltek át. A középkorban a Zala folyó innenső oldalán lévő falvaknak szinte semmi kapcsolata nem volt a másik parton lévő településekkel, esetleg a földbirtokos személye kötötte össze őket. A Zalán csak nagy kerülővel, vagy a barlabáshidai hídon vagy a zalabéri Gerend nevű réven lehetett átkelni. A közlekedés javítására a földesurak az ingoványos helyeken igyekeztek töltéseket vagy utakat építeni. Ezzel a céllal építették a Sitkeyek is Végeden 1508-ban azt a töltést, amin később királyi engedéllyel vámot is szedhettek az arra utazók18