Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. december / 2. évf. 15-16. szám

ßaläkmiSzemie Balatonszentgyörgy »Csillagháza« erőd a törölcvílágból Lóczy Lajos 1920-ban azt írja a balatoni nagy monografia-sorozat kivonatos ismertetésében 1), hogy „A tágabb értelemben vett Balatonvidék középkori 29 várából az egyetlen várpalotai várkastély maradt meg lakható állapotban; a többi mind, a felismerhetetlenségig, romokban hever." A szorosan vett Balatonvidékre, — Lóczv szerint, — a Békefi Remigtöl*) fölsorolt hét vár, már nem is számítható. Ezektől eltekintve, — folytatja Lóczy, — 22 középkori várról lehet szó a Balaton környékén. 3) Igaz, hogy Békefi 1907-ben csak a „középkori" várakról írt, a közép­kor pedig tudvalevőleg 1492-ig, illetőleg 1517-ig tartott, de ahol csak tehette Békefi, mégis helyénvalónak találta: ezen haláridőn túl is meg­emlékezni a balatonvidéki várakról, vagyis a törökvilág adatairól is! Ezt a — szerintem csak dicséretet érdemlő eljárást, azonban csak akkor követte, illetőleg csak olyan várakkal tette, amelyek még középkori ere­detűek, míg a szomorú törökvilágban keletkezett, tehát újkori várainkról meg sem emlékezik, ami nem mondható következetességnek. Vagy esetleg abból eredt volna ez a hallgatása, hogy ilyen újkori, balatonvidéki várak létezéséről talán nem is tudott? Nekem sikerült még négy, esetleg hat, eddig nem ismert, vagy leg­alábbis Békefi Remiglöl nem említett, várat kimutatnom a közvetlen Bala­ton-parton, amikhez joggal hozzászámíthatjuk még Somogy vármegyéből Csákány, Balalonendréd és Szőcsény várait is! 4) Ezek a várak a következők; Keszthely, amelynek úgylátszik három vára is volt? 5), Győrök, 1 1) a szig­ligeti Óvár, 7) és a balatonszemesi Bolondvár 9), amelyek tehát ilyenformán, a Lóczy-féle 22 várral együtt, összesen legalább 26-ra, esetleg 28-ra, sőt a föntebb említett három várral együtt 29—31-re is rúghatnak! Ezek közül a várak közül Keszthelynek Giulio Turckho olasz hadimérnöktől 157.0-ben fölmért vára, 9) az egykori ferences-, ma prémontrei kolostor, ma is lak­ható állapotban van, de ugyanez áll egy eddig teljesen ismeretlen kis vár­ról. helvesebben erődről, Balatonszentgyörgy ú. n. ,,Csdllagházá-"ról is. Erről eddig az irodalom mit sem tudott! így tehát ma nem egyetlen, de legalább három, középkori-újkori vár van lakható állapotban a Balaton­vidéken és ebből is kettő közvetlenül a Balatonnak partvidékén. Mindezek a várak, még Szigliget és Tátika várait sem véve ki, éppen­séggel nem voltak nagykiterjedésű, tehát mondjuk valóban országos jelentőségű várak és — Lóczy szerint is — csak nagy urak, fegyverrel jól védhető, sasbérces kastélyait láthatjuk bennük. Amikor azonban az or­szágra szakadt szörnyű török veszedelem, — Mohács után, de főleg Buda elvesztésével, — mind nagyobb és nagyobb mérveket öltött, a hivatása tudatára döbbent nemzet hősi védekezésével, a Balatonvidék kisebb-na­gyobb várai is kivelkőztek eddigi vidéki elzúrkózottságukból és mondjuk, egyéni vagy családias jellegükből és kizárólagos helyi jelentőségükből és 7

Next

/
Thumbnails
Contents