Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága
1943. december / 2. évf. 15-16. szám
ß<JäbmiSzemSe főleg az egész országra kiterjedő védelmi várrendszer tagjaivá, szorosan veit láncszemeivé alakultak, illetőleg fejlődtek ki. Ezek a Balkán felől Magyarország, — d_ főleg Bécs, — felé törő oszmán hatalomnak leginkább útjába esvén, így a Balaton hatalmas víztükrével és a környező mocsarai val együtt igen erős és nagyterjedelmü védelmi láncolatot alkottak. Ennek egyes szemei azután oly erősek és ellenállók lettek, hogy tudtunkkal 4—ö vár (Keszthely, Tátika, Szigliget, Csobánc, Tihany) nem is esett sohasem a mind erősebb nyomást kifejtő török karmai közé!? Buda elfoglalása után — írja Pataki Vidor, 1 0) — „határváraink'" sürgős átalakítására, lázas építőmunka indult meg, Horvátország meg nem szállott részeitől kezdve, Zala megyén át, a Balaton nyugati partja mentén, Veszprém, Palota, Tata, Komáromon át, Eger, Ónod, Tokaj irá nyában. Ez a várépítő korszak átlag 1541-től 1556-ig, tart s a szükségépítkezés korának nevezhetjük. A várvonal hevenyészett kiépülésében nagy szerepe van az egyes várvidék természetes életösztönének, hiszen egy-egy vár megerősítése az egész környék számára élet-halál kérdés s hogy a török tűrni volt kénytelen e várvonal felállítását — bár elvileg folyton tiltakozott ellene, — megmagyarázza az a tény, hogy ő sem volt előnyösebb helyzetben: a magyar könnyűlovasság száguldásának csak a jól megerősített török várak vethettek gátat. S mivel mindkét részről, egy-egy vár hatósugarát az abban állandóan készenlétben álló könnyűlovasság szabja meg, ebből következik, hogy a kisebb várakat nemcsak modernizálni kellett, hanem nagyobbítani is, illetve az ily várak közötti nagyobb távolságokat új erődök emelésével rövidíteni. Erre mindkét oldalon, az erődítésre alkalmas terep, de még inkább egy-egy kőépület (templom, kolostor, kastély) jött számításba. Bármelyik fél fogott is új erődítésbe, a másik rögtön megakadályozni igyekezett a munkát, vagy lia ez nem sikerült, új erődöt épített a másikkal szemben. Az ily vármodernizálások, nagyobbítások, összekötő és elöörs-erődök építése a Takáts Sándor által felkutatott s általa magyar várépítő módszernek elnevezett módon történt. 1') Egész sora emelkedik ekkor a dunántúli palánkerődítéseknek. Hír neves olasz építőmesterek működnek az egész országban és így a Dunántúlon is, közülük többet felsorol Pataki Vidor. Ezeket a magyar végvár rendszer fejlődésének első korszakára vonatkozó adatait, annak a hangsúlyozásával közli Pataki, hogy korántsem sikerült mindent felkutatnia, mert hiszen a még publikálatlan anyag óriási! Az 1526—41 közötti évekből nincs adatunk a magyarországi várépítésekre, mert ez idő alatt nincs nálunk érdemleges várépílkezés a törökkel szemben. A védelemben Nyugat hadi tudása mérkőzött a magyar ság nemzeti erején át a Kelet hadi tudásával, s a védelem leglényegesebb eleme a várrendszer. 1 2) A bécsi haditanács ó-olasz rendszerű építkezései 1556—1570-ig tartottak. Építészei is mind idegenek. A haditanács elsősorban a Dunántúl déli részét, a zalamegyei várakat erődítteti s mivel, úgy látszik, sürgős az építkezés s megfelelő építőkövet sem lehet hirtelen előteremteni, a palánképítkezést alkalmazzák. Ennek a várvidéknek Kanizsa a szíve, ezt is csak 1568-tól kezdve erősítik, nagyítják. 1 8)
