Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága
1943. január / 2. évf. 8. szám
A Balaton az őstörténetemben Minden tudomány alapja az adatgyűjtés. Az adatgyűjtés teljességre törekszik és a nyersanyag külső leírásával, közzétételével és első elrendezésével foglalkozik. Az adatgyűjtés pontosságot és sok időt igényel. A hosszú múlttal rendelkező tudományágaknak a fiatalabbakkal szemben éppen az az előnye, hogy a pontos megfigyelések, a részletekbe menő adatok az idők folyamán nagy, értékes tárházba gyülekeztek. Az alig százéves őstörténelem még csak a jelen században jutott el első ismeretelméleti eredményeihez, addig adatgyűjtéssel és az anyag első kezdetleges rendezésével töltötte idejét. A századforduló előtt csupán őskorral foglalkozó tudományról beszélhetünk, amely az ősi ember életkörülményeit igyekezett újra életre kelteni. (Palaeoethnológia.) őstörténelemről ebben az időben még szó sem lehetett. A századforduló után érnek meg lassan azok a hipotézisek és elméleti megállapítások, amelyek azután lehetővé tették, hogy az ősember történelmébe is valahogyan betekinthessünk. Az ismeretelméleti kritika azonban még csak napjainkban érlelte meg végső eredményeit. Az őstörténelem metodikája nem úgy fejlődött, hogy feladta első eredményeit és új utakra tért. A fejlődés összegező természetű volt. Mint ahogy az embrió fejlődésében újra átfut a törzsfejlődés egyes szakaszain, a mai őstörténelem is az összes, egymásután kiérlelt módszereket az anyag feldolgozása közben egymásután használja fel. Először az anyaggyűjtés következik. Szerencsére a százéves tudományos mult már létesített valamelyes anyagraktárt, úgyhogy a munka egy része hagyományra is támaszkodhatik. A földmunkák, ásatások azonban állandóan ontják az új és új leleteket. Egy részüket a kutatók közzétették, más részük a múzeumokban és magángyűjteményekben raktározódik. Az anyaggyűjtés, leírás és első rendezés volt az őskor kutatásának legősibb módszere. Az anyag összegyűjtése után a tipológiai analízis következik. A leletek külső formájából ítélve csoportos együvétartozásukra és a fejlődéssorokon keresztül egymáshoz viszonyított korukra következtethetünk (tipológiai metódus). Az együtt talált leletek pontos megfigyelése (sír- és telepleletek stb.) és a formatani egyezések kielemzése a leleteket egymástól élesen elhatárolódó csoportokba sűríti. A leletcsoportok egy-egy biológiai egységnek felelnek meg (nép). Ez a települési archaeológia módszertana. A népek, vagy őstörténeti műszóval „kultúrák", ősi életét a talált eszközök, tárgyak és maradványok, a vallási élet megőrzött nyomai (rajzok, szobrocskák, sírritus stb.) árulják el. Itt tehát a palaeoethnológia módszereit alkalmazzuk. Végül a megismert népek történelmét napjaink »egújabb ismeretelméleti eredményei segítségével fejtjük meg (életerőelmélet). A Magyar Földrajzi Társaság „Balaton Bizottsága" elhatározta, hogy újra foglalkozik a Balaton körül élt népek őstörténetével. A már elért eredményeket, amelyeket Kuzsinszky Bálint ismert tanulmánya tárt fel,
