Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1942. december / 1. évf. 6-7. szám

ßcJäbmiSzemie templom 1. Endre sírjával, az Ó-vár, a remete-barlangok, az öt talán népvándorláskori tumulus, a Csúcs-hegyen a római vagy barbár őrtorony maradványai, mind védelemre méltó érdekességek. Megemlítem még az apátii és újlaki templomromok, a Balaton két öblét összekötő, egykor hajózható római csatorna maradványait, valamint a Külső-tó vizének levezetésére szolgáló bizonytalan eredetű, részben sziklába vájt csatornát is. Néprajzi szempontból érdekesek Tihany község népi kőépítészete, és sajnos, ősrégien primitív lakásai is. Népviseletnek ma már nyoma sincsen. A Tihanyi-félsziget tehát nemcsak természettudományi, hanem magyar művelődéstörténeti szempontból is védelmet érdemel. Ezért óhajtotta Klebelsberg Kunó gróf a félszigetet Nemzeti Parkká tenni. Ezért vásárolt össze a félszigeten több területet. Ez volt az oka annak, hogy a félsziget déli oldalán nem építtette meg a körülvezető utat, mert azt akarta, hogy a déli oldal, gémtelepével, szűzi érintetlenségében maradjon meg az utókor számára is. Az volt a terve, hogy Tihany községet a félszigetről kitelepíti, mert jól tudta, hogy amíg a kisterjedelmű félszigeten egy kb. 1000 lelket számláló község van, amelynek lakói a félszigeten megélhetésük léifeltételeit nem találhatják meg, mindaddig természet- és tájvédelemről Tihanyban szó sem lehet. A félsziget emlékeinek, különösen a természeti emlékeknek megvédésekor a község életviszonyait, megélhetését figyelmen kívül hagyni nem lehet. Ezért ezekről is kell szólanom. Mindnyájunk előtt ismeretes, hogy Tihany község lakossága eredetileg halásznép volt. A középkorban a gyér lakosság földmíveléssel és mint várnép, katonáskodással foglalkozott, s ez lehet a magyarázata annak, hogy a község lakói háziiparraí nem foglalatoskodtak. Amikor a balatoni halászatot a részvénytársaság vette kezébe, a község elvesztette lakói megelhetésének létalapját. Ugyanis a félsziget legnagyobb része földmívelésre alkalmatlan, és az apátság telkei mellett a község lakóinak oly kevés szántóföld és legelő jut osztályrészül, hogy abból a község egyre jobban szaporodó lakossága megélni nem tud. Azzal, hogy a tihanyi polgároknak a Tihanyi-félsziget területén juttatnánk földet, Tihany népélelmezésének kérdése nem oldódik meg véglege sen. Tihanyban nagy a gyermekáldás; a lakosság gyorsan szaporodik, a tihanyi viszonylatban ma még jómódú család is csak egy generációban lehet jómódú, mert a családfő halála után az osztozkodó gyermekek oly kis birtokrészhez jutnak, amelyből megélni nem lehet. A község jelenlegi lakói nagyrészben napszámmal keresik meg kenyerüket. A szezonmunkák (kertészet, építés) a lakosságnak csak igen kis százalékát foglalkoztatják, az alkalmi munkák, amelyek több embernek nyújtanak munkaalkalmat, legjobb esetben hetekig vagy pár hónapig tartanak. A tihanyi lakóházakat kőből építik. Követ használnak az állami utak és a part építéséhez is. A felhasznált kő legnagyobbrészt az említett gejzírkúpok köve. A legtöbb gejzírkúp birtokosa az apátság, de ha az állam lenne is az, a követ akkor is onnan „szereznék". Természetvédelmi szempontból talán legnagyobb baj, a fűtőanyag