Cholnoky Jenő (szerk.): Balatoni Szemle 1942-1944. 1-18.szám. - Magyar Földrajzi Társaság Balaton Bizottsága

1943. július / 2. évf. 12. szám

ßciabmi SzmÁ bemben. A hullámok morajlása megerősödik, de szelet nem lehet idefenn érezni, mert csak a tó színe felett surran át a légáramlás. Régente ezt úgv magyarázták, hogy szél nélkül háborog a tó, bizonyosan a tó belsejében történik valami. Ä jó öreg Szabó József geológus úgy írta le, hogy valószínűleg „endogén orkánok" háborgatják a tó vizét. Hogy mik azok az endogén orkánok, azt nem tudom elképzelni, de valószínűleg ő maga sem tudta, csak úgy mondta, mert ez olyan szépen, tudományosan hangzik, hogy „endogén orkánok"! Amint a hullámzás összetörte a tó sima tükrét a Hold aranyos tükörképe ezer és ezer hullámlejtőn tükrözik szemünkben s elkészül az aranyhíd. Itt-ott szélesebb, másutt keskenyebb, aszerint, ahogyan a szél zavarja a tó felszínét. Felhők is megjelentek, köztük bujkál a Hold s remek ezüst párkányokkal szegélyzi a felhőket. Ügy látszik, mintha a Hold haladna csendesen a felhők között, pedig a felhők úsznak, szép csendesen nyugatról keletre, jelentve, hogy megérkezett a nyugati szél, alighanem borús idő, sőt eső lesz holnap. Egyszer aztán mélyen, bánatosan kondul meg a toronyóra. Éjfélt üt. Vájjon most lenn a tihanyi templom altemplomában nem fordítja-e félre sírkövét I. András királyunk, hogy körülnézzen országának ebben a legkedvesebb részében. Lelke talán ott vitázik a szellemvilágban, országának határait követelve vissza. Egy óra múlva fáradtan, lehangoltan tér vissza, még mindig a mult bűneit hánytorgatják. Tompán döbbenve záródik ismét a sír, a nagy kereszt megint a helyén van, de nem vesztette reményét a jó király, tudja, hogy elvégre győzni fog. Tihany valóban a Balaton legszebb pontja. A félszigetet elborító, változatos hegyvidék szelíd lejtőjű magaslatai közt egy-egy merésizebb vonást rajzoltak oda a régen kialudt vulkánosság építményei. Az óvár északi oldalának meredek sziklafalain nagyszerűen lehet látni az északi szél pusztító munkáját, egész sivatagos a kép, úgy kimarta a vihar a sziklák porhanyóbb részleteit. A magaslatok közt majd itt, majd amott bukkanik elő a Balaton. A Kis-Erdőtetöről (a Külső- és Belső-tó közt) egyszerre öt helyen látszik kicsillanni a Balaton tükre, ezért mindig változatos a kép. Reggel kelet felé vakító a látvány, mert a Nap izzó korongjának tükrözése olyan fényes, hogy szemünk bele nem tekinthet. Ilyenkor nyugat felé kell nézegetnünk, a félsziget nyugati hegyeiről, arra Keszthely felé. Arrafelé olyan hosszú a tó, hogy a végét nem látni. A keszthelyi alacsony partokat eltakarja a Föld görbülete. Száznegyven méter magasnak kellene lennie a Balaton fölött annak a hegynek, amelyiknek tetejét a Tihanyi-csúcshegyről Keszthely vidékén meglátnák, már pedig ilyen ott nincs. De annál szebben látszik a Badacsony jellegzetes formája, szigetszerűen tűnik föl Fonyód hegyének kettős csúcsa, mert mellette az alacsony partokat nem látni. A fonyódi hegyet rendesen kissé megemeli a légtükrözés, az úgynevezett délibáb, mintha hegyes orrú hajón úsznék a hegy. Nagyszerű azt nézni, ahogy a déli part sötétkék sávja Boglár felé mind jobban elhalványul. Tündéri szép kobaltkék színbe halkul a rajz, Fonyód már csak lehellet. Olyan melegen süt délfelé a Nap, hogy jól esik a meredek lejtő oldalán lehúzódó erdő árnyékában megebédelni. Ebéd után kicsit pihenve, előmászunk az erdőből, mert gyanúsan